lørdag, november 24, 2007
este
onsdag, november 07, 2007
a dolgok állása
søndag, september 09, 2007
napsütéses
tirsdag, september 04, 2007
miközben megy a mosás
netezem, meg ittam egy teát, élejen a globalizált világ összes landromatcaféja. de tényleg. valami oltári ötlet.
tegnap este meglátogattam Brittét, és palacsintát is sütöttünk, aztán mikor este hazaértem beraktam a laptoba egy dvd-t, és jól elelaldutam a filmen, de leglább tudom miröl szólt, mert már láttam a korábban.
és persze a végén azért történt jó dolog is, bár lebontották a házban a hátsólépcsöt, ami meglehetösen érzékenyen érintett, mivel kitudja miért, és hogyan, de az én kulcsom csak a hátsó ajtót nyitja. zárni mindent zár. viszont ennek az elképesztöen hülye szituációnak köszönhetöen belémfutott Anita a negyedikröl, és megmentett, meg hát én is öt, mivel felcipeltem 2 év körüli kisfiát, Danielt, ö meg átengedett a lakáson. persze közben megbeszéltük az élet nagy dolgait, mint munkakeresés - az én verzióm, második gyerek amig az elsö pici - Anita verziója, és a végén adott egy telefonszámot, ami egy nemzetközi egészsëégbiztosítóé, hívjam csak fel öket, ö is ott dolgozik, és mindig keresenek embert, és nem kell dánul tudni. merthogy a fotósboltos ötletem hamvába holt. hat fotós boltból hatban mondták, hogy tökre keresnek embert, de hát az a fránya dán tudás. merthogy amíg csak fiatlabbak jönnek, addig okés, mert ök mind beszélnek angolul, na de az idösebb generáció ugye. az egyik helyen a srác hyper jó fej volt, azt mondta, hogyha beszélek már dánul egy kicsit jobban, akkor mindenkép menjek vissza. persze tudom, ez csak amolyan kósza bíztatás, de akkro is jól esett, merthogy emberszámba lettem véve. persze az ideális világban most lenne annyi pénzem, hogy decemberig, amig haza nem megyek pestre egy karácsonyozni, addig semmi mást ne kelljen csinálnom, csak dánt tanulnom, és akkor januártól már marhára menne nekem ez a dolog, söt, még a hülye Borups Højskolebe is be tudnék iratkozni, hogy fotózást tanuljak. mivel a legnagyobb baj a Hiltonos melóval, azon kívül, hogy leszakad töle a derekam, hogy nincs idöm meg energiám arra, hogy nyelviskolába menjek, és ott senki az ég egy adta világon nem beszél dánul. durva. de akkor is legyözok minden nehézséget. és gyözni fogok. mert nincs más választás. meg egyébként is. az élet egy kaland.
søndag, august 26, 2007
sokáig
søndag, august 12, 2007
mivel
tegnap egyébként végül találtam lakást, Nørrebroban az Elme gade nevü utcában. szép viszonylag nagy szoba, a körülményekhez képest szuper fürdöszoba, és minden tekintetben jó hely, mivel a a buszmegálló egy saroknyira van, és a vasút meg a metro is 5 perc bringút. ezen kívül a környéken egy két utcán belül van olcsó bolt - www.netto.dk - rengeteg coffeshop, meg nagy élet rengeteg egyetemista, emg fiatal mindenenfele. szóval jó lesz. érzem. vagy legalábbis remélem. jónak kell lennie.
lørdag, juli 21, 2007
det går fint
a mosogatósdiról már írta, a tanulásról is - pont tegnap hallottam vissza Sulejmatól, hogy Kristof teljesen oda van meg vissza, hogy mennyit fejlödtem egy hét alatt dánból, és milyen szépen beszélek, bár szerintem borzalmasan szegényes a szókincsem, és megörjít, hogy nem vagyok képes még elég részletesen kifejteni a mondandóm, illetve, ha hadarnak, továbbra sem értek egyetlen kukkot sem, de nyilván ez majd idövel múlik, cserébe a dán tanárnö, Lone rámszolt, hogy nem beszéljek gyorsan, mert a többiek nem értik... vmondjuk ezen jót röhögtem, hogy mindegy milyen nyelv, ahogy két mondatot tudok magamtól, abban a pillanatban hadarni kezdek. nyilvánvalóan a hiányosságaimat próbálom leplezni ezzel, illetve mentális trafficjam-et okozok folyamatosan magamnak, ha nem beszélek elég gyorsan, ami több, mint idegesítö dolog, ha nem vagyok képes kifejezni magam, a kezdö szint miatt.... egyébként is, dugóban ülni semmilyen formában nem bírok, nemhogy mentálisan.
szóval Kristófnak való segítség:
- kirándulás szervezés Louisianaba
- filmszínházunk bemutatja, azaz IPC mozi minden este, ahol felváltva mutatjuk be kedvenc dán filmjeinket (és igen Orsi, a program, amit kirakott a common roomba, úgy van aláírva, hogy Kristof + Bea)
- segíteni a diákoknak a sport programok megszervezésben
- általában véve, segíteni nekik, mindenféle ügyes-bajos dolgaikban
most pedig visszadölök aludni. ma Kristof elvitte a többieket kirándulni - ennek örömére szakad az esö, bár az elmúlt pár napban szép idö volt, és még úszni is tudtam a tengerben - forszírozta, hogy menjek én is, de a mindennap hatkor kelös mókatól kicsit álmosabb vagyok a kelleténél, meg egyébként is, most jól esik egy kis unaktivitás. meg leghet, hogy ma meglátogat Nicolaj Andersen barátom, akivel egyszer még útban Románia felé barátkoztam össze, és ö itt járt filmrendezö, most meg fog producer szakra Københvanban, és lám milyen kicsi a világ, mert most költözködik vissza Dániába romániából. jövö héten pedig jön vissza Eva (Németország).
torsdag, juni 28, 2007
dag 163
számomra is hihtetlen, de három nap múlva kése este ugyan csak, de akkor is, szóval három nap múlva már az idevágó hírek szerint a katlan szerű Pest utcáit fogom róni... mindössze másfél óra a repülőút, mind az 1300 kilóméterével, és valahogz ez az, amit azthiszem sosem leszek képes megszokni, hogy mintha kis piros cipőm lenne, és csak kimondanám, hipp-hopp, legyek ott, ahol akarok, és már meg is történt, és nem mese, és nem álom, hanem a cudar valóság, meg a hightech furcsda kombinációja.
søndag, maj 27, 2007
a vegyes felvagott es Anyuka este Toth Marival, avagy az ekezet relytekes eltunese 2
az ekzetek relytejes eltuneset csak konstatlatam megint, foglamam sincs miert nem tudom visszallitani a magyar billnetyuzetet, tehat keretik az ekezeteket odakepzelni. remelem menni fog.
fredag, maj 18, 2007
Ce2
ps.: a hjemarbaejde hazi feladatot jelent.... -szerintem aki jol tud nemetul annak nem lehet nagy gond a megfejtes... ;)
lørdag, marts 03, 2007
reakció
- a Kis hableányt valóban leöntötték rózsaszín festékkel, de Nikolaj szerint ez itt viszonylag gyakori
- ez már fontosabb kérdés, es a lássunk egy fura sztorit, egy felnotteb demokráciából...
szóval évek óta megy a huza-vona, hogy akkor msot mi legyen. az önkörmányzat már felajánla alternatív megoldást, de a fiataloknak nem kell, tudván, hogy nekik van igazuk, és a többi várso nagyrészt szolidáris velük, csakúgy mint pár hasnoló szervezet németországban és az usaban - meg is jelentek a tüntetéseken ők is. és egyszerre csak betelt nekik a pohár, kimentek az utácra, és a rendőrök megpróbálták feloszlatni őket, erre sajnos vandalizmusban törtek ki, és felgyújtottak néhány autót, és betörtek pár kirakatot, de a többség elhatárolódik ezektől a vandálemberektől. tegnap én is voltam Garbaval - tanár, Nikolajjal, és még pár IPC diákkal a demonstráción, és csak kissé/eléggé/nagyon ittas embereket láttunk, akik a sörüket szürcsolgetve támasztották a falat, egy teharautóról zene szólt, és páran táncoltak. sziget feeling lebegett, biciklisták, kutyasétáltatók maszkban, meg anélkül, és kérés, ne fotózz, emrt a rendőrség elveszi a gépedet, hogy könnyebben megtalálhassa a tüntetőket a fotók alapján. mi olyan egy felé hagytuk el a helyet, és indultunk vissza a suliba. a környék tele volt rendőrökkel, akik a buszokban ülve vártak. Nikolaj maradt, és tőle tudom, hogy nem sokkal késöbb a rendőrök megubnták az egészet, és feloszlatták a tömeget könnygázzal, mivel illegális volt a demonstráció.
update:
tegnap éjjel volt legális demonstárció. az emberek énekeltek, szavalatak, felszólaltak, és kértek mindenkit, hogy ha valóban az ifjúsági ház megmentése a cél, határolódjank el a vandalizmustól, és győzzön a békés többség.
fredag, marts 02, 2007
god weekend!
egyébként itt viszonylag meleg van, tegnap gyönyörű idő volt, ma köd van, de nincs hideg, remélem a hétvégére is szép idő lesz... mára me ennyi....
fredag, februar 23, 2007
még több hó
onsdag, februar 21, 2007
101 dik post
Japanese Culture Evening
(Tsubasa es arnyeka)
lørdag, februar 10, 2007
København - Koppenhága
partizni nulla ereje volt várost nézni, így Alinával, Juliennel, Karolinevel, Silverrel és Iannal mentem be a város - központoig, majd Silverrel leváltunk a shoppingoló többiekről. imádom Koppenhágát, gyönyörű város, eszméletlen atmoszférája van. viszonylag kevés digitális képet csináltam, elsősorban analógra fotóztam, és majd hétfőn hívok nagyítok, meg scannelek valahogyan, és akkor végre - sok más képpel egyetemben felkerülenk vagy ide, vagy a fotóblogra.és rédekes módon amennyire utáltam otthon az egész Valentin napot, most pont annyira készülök én, hogy akit húztam, azt jól meglepjem. már kétszer sikerült, és még ugye hol van a szerda, amikoris nagy partit csapunk ez alakolomból, és mindenkinek pirosban kell lennie valamilyenegyébként az iskolában vadul zajlik a Valentin napi készülődés. mindenki húzott egy fecnit, és most mennek a nagy találgátosok, hogy vajon ki kinak a Secret Valentin-je. elég vicces az egész, módon.
jövő hét egyébként mozgalmas lesz eléggé, holnap este, és hétfőn huszonötfős roma különítmény érkezik, akik az NGO jóvoltából vesznek részt integrációs programon
- akármennyire is nem vagyok pc, valahogy igazán nem tud boldoggá tenni a dolog, pláne, hogy nyolcan magyarok közölük. emiatt rémesen szégyenlem magam, és igyekszem is legyőzni, de valami fura dac felülkerekedik a tudatomon, és folyton eszembe jut, hogy ahányszor velük kellett dolgoznom, mindíg valami kellemetlenségem volt, mindg megpróbálatk kijátszani, átverni, és utólag reklamáltak, hogy mégsem jó, ahogy megbeszéltük. mindegy. ezen is túlleszünk - aztán jön egy különítmény Orsival az élen ugy Norfynből, és szombaton pedig Japanese Culture Evening lesz, ami rengeteg vendéget jelent, mert elég sok korábbi diák jön ilyenkor vissza az iskolába látogatóba. úgyhogy szerintem közel kétszer annyian leszünk, mint most vagyunk.holnap pedig Louisinába megyünk. ha minden igaz bringával megyek én is, bár tartok tőle kicist, mivel nyolc km-re van
innen, és ha viszonylag megeröltető dolgot csináálok - pl hegynek fel bringázok - akkor elég durván elkap a köhögés. mondtam is Katjának ma, hogy lehet, hogy inkább jobb lenne buszzal mennem, erre elég szomorú fejet vágott, és azt mondta, hogy lassabb vagyok, mint a többiek inkább lemarad velem, hogy ne legyek egyedül, de szerinte ne maradjak ki a bringás mókából, mert az lesz az igazi "fun stuff". végülis reggelig eldöntöm. úgyis csak délután egykor indulonk.most megyek, és megnézem a többiek általál a photomaratonra készített képeket - Lucie találta ki a Photography Classnak - mert Pip, Lucie meg én vagyunk a zsűri, és aztán még meg kell csinálnom a masters of photography című prezentációmat is, amit hétfőn a Photomaraton eredményhirdetése után fogok megtartani Lucie kérésre. van itt dolog rendesen, és akkor még arról szó sem esett, hogy mi lesz a hegynyi dán leckémmel, és szavak tanulásával... ugye....