hát nem mondtam volna fél éve még,

de bevallom férfiasan vágom a centit rendesen. kicsit több, mint három hét van hátra. jár az agyam, mit viszek, mi marad, hogyan csomagolok át mit és hova, mit adok el (pl.: ruhaállványt) és hogyan szorítom bele hazaköltözésemet 20kilóba meg egy kis kézi podgyászba. szortírozom az életem.

nem

jövök vissza januárban. meg is mondtam már Bettinánask és Clausnak. Bettina elksirta magát, és olyan jó fej volt, mint eddig soha, deén tartottam magam. hazamegyek. elég volt. maradok Pesten. a kis kompország visszavár, visszahív. értelmetlenül nem éri meg maradni, vagy csak a maradás kedvéért.

egyszer mindhazaérünk.

sokáig

ötletem sem volt, hogy Koppenhága népe hova jár, amikor parkba vágyik, merthogy sokminden van ebben a városban de normális parkkal bizony nincsenek túl jól eleresztve. aztán mikor ideköltöztem megvilágosodtam. megoldás 42, meg az, hogy a bérházak közötti belsö udvarokat nem hagyják parlagon heverni, mint Pesten,nem betonozzák meg le, nem építenek falakat közéjük, hanem szép nagy belsö parkká alakítják öket, kispadokkal, grillsütökkel, játszótérrel, fedett bicikliparkolóval, kis utakkal na és persze kultúráltan megoldott, nem szanaszéjjel hányt szelektív szeméttárolókkal. szóval Koppenhága tele van titkos kis és nagy parkokkal. a szobám ablaka épp egy ilyenre néz. illetve hát konkrétan egy barackfára, amin ott csüngenek a félig-háromnegyedig érett barackok.