fredag, november 16, 2007
voltam
tirsdag, september 04, 2007
miközben megy a mosás
netezem, meg ittam egy teát, élejen a globalizált világ összes landromatcaféja. de tényleg. valami oltári ötlet.
tegnap este meglátogattam Brittét, és palacsintát is sütöttünk, aztán mikor este hazaértem beraktam a laptoba egy dvd-t, és jól elelaldutam a filmen, de leglább tudom miröl szólt, mert már láttam a korábban.
és persze a végén azért történt jó dolog is, bár lebontották a házban a hátsólépcsöt, ami meglehetösen érzékenyen érintett, mivel kitudja miért, és hogyan, de az én kulcsom csak a hátsó ajtót nyitja. zárni mindent zár. viszont ennek az elképesztöen hülye szituációnak köszönhetöen belémfutott Anita a negyedikröl, és megmentett, meg hát én is öt, mivel felcipeltem 2 év körüli kisfiát, Danielt, ö meg átengedett a lakáson. persze közben megbeszéltük az élet nagy dolgait, mint munkakeresés - az én verzióm, második gyerek amig az elsö pici - Anita verziója, és a végén adott egy telefonszámot, ami egy nemzetközi egészsëégbiztosítóé, hívjam csak fel öket, ö is ott dolgozik, és mindig keresenek embert, és nem kell dánul tudni. merthogy a fotósboltos ötletem hamvába holt. hat fotós boltból hatban mondták, hogy tökre keresnek embert, de hát az a fránya dán tudás. merthogy amíg csak fiatlabbak jönnek, addig okés, mert ök mind beszélnek angolul, na de az idösebb generáció ugye. az egyik helyen a srác hyper jó fej volt, azt mondta, hogyha beszélek már dánul egy kicsit jobban, akkor mindenkép menjek vissza. persze tudom, ez csak amolyan kósza bíztatás, de akkro is jól esett, merthogy emberszámba lettem véve. persze az ideális világban most lenne annyi pénzem, hogy decemberig, amig haza nem megyek pestre egy karácsonyozni, addig semmi mást ne kelljen csinálnom, csak dánt tanulnom, és akkor januártól már marhára menne nekem ez a dolog, söt, még a hülye Borups Højskolebe is be tudnék iratkozni, hogy fotózást tanuljak. mivel a legnagyobb baj a Hiltonos melóval, azon kívül, hogy leszakad töle a derekam, hogy nincs idöm meg energiám arra, hogy nyelviskolába menjek, és ott senki az ég egy adta világon nem beszél dánul. durva. de akkor is legyözok minden nehézséget. és gyözni fogok. mert nincs más választás. meg egyébként is. az élet egy kaland.
lørdag, juli 21, 2007
det går fint
a mosogatósdiról már írta, a tanulásról is - pont tegnap hallottam vissza Sulejmatól, hogy Kristof teljesen oda van meg vissza, hogy mennyit fejlödtem egy hét alatt dánból, és milyen szépen beszélek, bár szerintem borzalmasan szegényes a szókincsem, és megörjít, hogy nem vagyok képes még elég részletesen kifejteni a mondandóm, illetve, ha hadarnak, továbbra sem értek egyetlen kukkot sem, de nyilván ez majd idövel múlik, cserébe a dán tanárnö, Lone rámszolt, hogy nem beszéljek gyorsan, mert a többiek nem értik... vmondjuk ezen jót röhögtem, hogy mindegy milyen nyelv, ahogy két mondatot tudok magamtól, abban a pillanatban hadarni kezdek. nyilvánvalóan a hiányosságaimat próbálom leplezni ezzel, illetve mentális trafficjam-et okozok folyamatosan magamnak, ha nem beszélek elég gyorsan, ami több, mint idegesítö dolog, ha nem vagyok képes kifejezni magam, a kezdö szint miatt.... egyébként is, dugóban ülni semmilyen formában nem bírok, nemhogy mentálisan.
szóval Kristófnak való segítség:
- kirándulás szervezés Louisianaba
- filmszínházunk bemutatja, azaz IPC mozi minden este, ahol felváltva mutatjuk be kedvenc dán filmjeinket (és igen Orsi, a program, amit kirakott a common roomba, úgy van aláírva, hogy Kristof + Bea)
- segíteni a diákoknak a sport programok megszervezésben
- általában véve, segíteni nekik, mindenféle ügyes-bajos dolgaikban
most pedig visszadölök aludni. ma Kristof elvitte a többieket kirándulni - ennek örömére szakad az esö, bár az elmúlt pár napban szép idö volt, és még úszni is tudtam a tengerben - forszírozta, hogy menjek én is, de a mindennap hatkor kelös mókatól kicsit álmosabb vagyok a kelleténél, meg egyébként is, most jól esik egy kis unaktivitás. meg leghet, hogy ma meglátogat Nicolaj Andersen barátom, akivel egyszer még útban Románia felé barátkoztam össze, és ö itt járt filmrendezö, most meg fog producer szakra Københvanban, és lám milyen kicsi a világ, mert most költözködik vissza Dániába romániából. jövö héten pedig jön vissza Eva (Németország).