Viser opslag med etiketten házimunka. Vis alle opslag
Viser opslag med etiketten házimunka. Vis alle opslag

fredag, december 07, 2007

most

szeretnék pont egy héttel elöbbre lenni.
tegnap ugyanis írtó jófej voltam, és csináltam gombapörköltet meg nokedlit a népnek, akik be is kajálták az egészet egy ültö helyükben, és végén fáradtan hátradölve nevetgélve közölték, hogy hát ittlétem legkeményebb hete vár rám, merthát mielött elmegyek bizony a másfél hete kiskált ezüstöt újra ki kell sikálni, a héten kitakarított konyha és fürdöszobaszekrényekre is ez vár, és még mennyi minden más. kishíján elsírtam magam, és legszívesebben a fejükre borítottam volna a Marcus által hagyott szaftot.
most kicsit szorongok, hogy mi lesz.
nagy adó irodába meg vissza kell menni, mert hiányzik ar pair, azokat meg meg kell szerezni, és kicsit most elbizonytalondtam, hogy fogom ezt átverni a háziakon, hogy bizony nekem kell az a jó képü kedd, hogy mindenféle ügyeimet muszájmuszájmuszájmuszájmuszájmuszájmuszájmuszáj.
ez megy. meg a bárányfelhök, meg a reggeli nyolcig sötét.

søndag, november 18, 2007

tizenkettö felé

megérkezve Klampenborgba csak egy idös pár volt az állomáson, hiába hívtam Nikolajt ki volt kapcsolva, így aztán kicsit elveszve álltam a pályaudvaron kezemben a szülinapra szánt fotóval. aztán percekkel késöbb kiderült, a pár Nikolaj szülei, és már úton is voltunk a hatalmas parkba vezetö úton, ahol az étterem volt. jól sikerült, ettünk friss, meleg édeskés zsemlécskéket vajjal meg sajttal, emg persze volt torta, és habos kakaó. igazi békebeli szülinap. ut+an meg sétáltunk egyet az erdöben, és nevettünk meg fáztunk, aztán megint nevettünk, és volt boldogság. aztán haza értem, kiegyenesítettem a kártyaolvasóban az elgörbült kis lábacskát, úgyhogy most mükodik megint, kicsit körbenéztem mi újság fent, de nem bírtam a kupit, amit csináltak, és aminek a közepén Bettina mártír arccal ült és miközben ö maga is evett etette a két gyereket, és kitartán, de fásultan veszekedett, szóval lemenekültem a szobámba. most sült szalonna szag van, én meg éhes vagyok ugyan, de nincs semmi kedvem hozzájuk, meg a reggel óta rohadó edényhegyhez, meg kuplerájzhoz. egyszerüen képtelen vagyok megérti, hogyan állíthatja magáról ez anö, hogy igénye van a rendre, meg a tisztaságra, amikor láthatóan nem tesz arrébb egyetlen hajszálat sem egész hétvégén, és élnek a dagonyában. (tegnap este is én csináltam rendet.) meg csináltam mást is tegnap este. olyan tésztát, hogy hinnye. kiföztem a pennét, és a tetjére egy kanál philadelphia sajtkrémet tettem, meg oliva pestót, meg pirított fenyömagot ésmazsolát,és blansírozott póréhagymát. isteni volt. jaj. de mit eszek ma.... fogalmam sincs. de rohadtul éhes vagyok...

lørdag, februar 17, 2007

godt weekend!

burnch után mosogatás - cseréltem Ayumival, hogy tudjon készülni az esti Culture Eveningre - azátn takarítás, előbb a Sutdent Kitchen - hétévégén ez is része a mosogatásnak - majd most mindjárt a saját szobánk Zurával. illetve a takarítás nélküle mert egyrészt most ő is vadul készül a CE -re, másrészt a héten ő mosott, tehát én takarítok, harmadrészt meg meglepte a tesója aki Londonban él, csak úgy sitty-sutty átugorott hozzá, és a drága kis Zura most röpköd annyira boldog. nemsokára Orisék is megjönnek, és aztán talán végre lesz időm kicsit kimenni, meg fotózni. egyébként meg álmonhalok.
és mint az látható is, megújult a blog ruhája. szép és új, és most már olyan, amilyennek mindig is elképzeltem, hogy lesz. köszönet érte.

fredag, januar 26, 2007

tizenegydik nap

ma megvolt az első igazi dán órám, és bár a többiek, mivel egyből a haladó csoportba mentek kicsit előbbre tartottak, de a végére behoztam, és végülis nem én vagyok a legbénább. sőtmitöbb, kétszer is nekem kellett olvasni, és a tanárnő - akinek persze nem tudom a nevét - meg is dícsért. most így egy csoprtpban vagyok Simonnal, Wintanával, Prettyvel, akikkkel ugye a legtöbbet vagyok, illetve órán Jacob ült mellettem, az egyik amcsi sárc, aki nagyon segítőkész volt, késöbb aztán meglepődtünk minda ketten, mert az egyszerű kérdésekre vonatkozó szabályt sehogyan sem értette, és végül én magyaráztam el neki a tanérnő heves bólogatása közepette. szóval mit szépítsem büszke voltam magamra cc 2 másodpercig, Jacob meg hálás. mondjuk én is neki, mert amit angolul hülyén mondok, azt ő javítgatja türelmesen. a délutén elég lazán telt, előbb Self Express volt, aztán meg Body Mind & Spirit, az előbbin csináltam pár fotót, meg Pippel megbeszéltem, hogy a hétvégén együtt lemegyünk a tengrepartra fotózni, és vasárnap meg a darkroomban leszünk Lucieval, úgyhogy kezd lassan kialakulni a rendes iskolai életem.

reggel Morning Fellowshipen én helytesítettem Runát, mert ő valami konferenciára ment, ami azt jelenti, hogy nekem kellett sorrendben végigvezetnem a szokásos napi rutint. kicsit meg voltam szeppenve az elején, de Garba nagyon jó fej volt, és még az is eszembe jutott, hogy ma volt Yoko szülinapja, úgyhogy már reggel felköszöntöttük a Happy Birthday című örökbecsű slágerrel, amire annyira nem számított, hogy könnyekig meghatódott, aztán Kristóf vetített egy rövid részt a Nagyváros Fényekből, majd takarítottunk, és mindneki rohant vissza az órájára.

betegség nem áll jól, illetve sajon jól áll, én nem állok igazán jól, szedem a coldrexet, a c-vitamint, iszom sokat, de nem javul úgy, ahogy szeretném sajnos. viszont ma reggelre Moto és Pip is betegek lettek, úgyhogy gyanús, hogy vagy hideg van az épületben, vagy vírusfertőzés, és akkor mindenkin végig fog menni.

esti progamként szerveztünk Yokonak kis összeröffenést, azután megnéztük a Broken Flowerst sokak nagy örömére, majd Olesya vett ma a városban egy dán filmet - Okay a címe - és azt is megnéztük angol felirattal. vicces volt, meg a legvégére megint ketten maradtunk a Nikolajjal, a többiek valahogy feladátk valamikor. a mai filmnézésnél több szmepontból is örömködtem
  1. a Broken Flowersen nem volt angol felirat, mégis nagyon élveztem, és értettem a finom kis utalásokat is
  2. az Okay nál ugye dánul néztük, angolul olvastuk, és ott sem volt semmi gondom, sőt meglepődtem, hogy egy csomó német szó beugrott, amit a gimiben próbáltak a fejembe tölteni akkor úgy tünt sikertelenül, de most úgy fest, mégiscsak volt valami halovány értelme.
most pedig alvás következik egy, rövidített felvonásban.

mandag, januar 22, 2007

nyolcadik nap

ma reggel csodák csodája mire felébretem már fehér volt kint minden. tehát jelentem, itt, távol afrikától, Helsingorban bizony tél van. olyna hajnal óta megállás nélkül esik a hó, úgyhogy mostmar lehet olyan 6-7 cm mély. ma megkezdődött a tanítas, már volt Europaen Culture és Photorgaphy. az Europaen Culture -t Kristof tanítja, és általában véve beszélgetünk az európai kultúráról, és annak kialakulásáról. a Tentative programme szerint 14 nagy témakört adott meg, ebben vannak hosszabb és rövidebb témák, és persze van, amit lazán átugrik a tematika. elsőroban a művészetekre és annak korszakaira koncentrál, beszélünk majd még a pszichológia és európa viszonyáról, Fraudról és Jungról, és természetesen a filmművészet tükrében is lesz szó az európai kultúráról a kezdetektől napjainking.
az eslő óra után volt Morning Fellowship, velünk voltak az MS-esek, elnékeltük együtt a hey Jude című örökbecsű nótát, majd takarítottunk - igen, a hétfő is takarítós nap, merthogy a rendszerint hétfőn és csütörtökön kitakarítjuk reggel az egész épületet ami 7 zónára van osztva, és a 7 csoport vetésforgóban csinálja, aztán ezen felül meg van, amit ugye szombat meg vasárnap kell megcsinélni a nagy partik után .
a Photogrpahy - t három nagyobb részre bontanám. egyrészről fogunk képeket elemezni, másrészről csinálni, harmadrészről pedig laborálni az iskola saját mini laborában. mivel Pip meg én komolyabban foglalkozunk a fotózással, így mi inkább egyedi tanrend szerint haladunk, ami azt jelenti, hogy Lucie kiad témákat, mi megcsináljuk, és aztén vagy Lucievel kettesben, vagy hármsban megbeszéljük a képeket, persze a képelemzéseket nekünk is meg kell csinálni, viszont mi nyilván többet fogjuk használni a labort, mint a többiek, akik mondjuk úgy jelentkeztek erre a tárgyra, hogy egy szappantartóval a zsebükben akarnak nagy fotósok lenni - merthogy ilyen is van. most épp lukasórám van négyig, utána meg Danish 1, vacsora utánra meg megbeszéltem Rolandóval, hogy megmutatom neki a fotóimat, és ő meg véleményezi. szóval nagyjából már eddig ennyi. most megyek, é szerzek egy teát, mert szomjanhalok.

lørdag, januar 20, 2007

hatodik nap

ma reggel végre nem a vekket keltett, hanem én csakúgy magamtól felébredtem olyan fél tíz körül. Zura is nagyjából akkor kelt, úgyhogy együtt mentünk reggelizni, illetve bruncholni. merthogy hétvégén, mivel senki nem fog felkelni a háromnegyed 8 as reggeliért úgynevezett burnch van, ami a reggeli és ebéd összevonva. eszméletlen mennyiségű kaja volt, 5-6 féle saláta, virsli, húsok, halak, sajt, kókuszgolyó, rengeteg gyümölcs, lasagna, feketekenyér, a már megszokott műzlik, joghurtok, csokilapkák, lekvárok, nutella, meg végülis minden, ami szem- szájnk ingere. jó hosszan lassan reggeliztem így végül Lucieval Wintanával, Clifforddal, meg Nikolajjal, késöb Markéta is megérkezett, majd dél után picivel elkezdtük leszedni az asztalok Kojival. közben előkerült Elizabeth és Melissa, akikkel ugye egy contact gpoupban vagyok, és mikor meglátták, hogy bizony a szombat kora délutánjukat mosogatással, meg takarítással kell tölteni kicsit felháborodtak, majd közölték, hogy akkor ők most felébresztik Tomot, és ugye majd én találjak valakit Pretty helyett, mert nem gondolom, hogy ők bárki helyett bármit is megcsinálnak. mondtam nekik, hogy no para Pretty anno ezt megbeszélte Nikolajjal, és Moto jön, és segít nekünk. szóval ők elmentek felébresztni Tomot, majd lemntek az alagosrba, hogy akkor most ők kitakarítják gameroomot, meg a partyroomot, mi meg majd Kojival, Tommal és Motoval csatalkozzunk hozzájuk, ha végeztünk. neki is estünk Kojival a mosogatásnak, de hát el lehet képzelni, hogz mennyi koszos edény volt ennyi féle kaja után, úgyhogy végül kettönkenek csak a mosogatás kicsit több mint két óra volt, közöben Tom és Moto kisöpörték és felmosták az ebédlőt, majd megterítettek a vacsorához, és elmentek, hogy az alagsori wc-ket kitakarítsák. amikor végeztünk Kojival a mosogotással elindultam, hogy megkeressem Elizabethéket, de sehol nem találtam őket, viszont láttam, hogy bizony a student kitchent meg a tv roomot nem takarították ki, cserébe eltüntek. visszamentem az konyhához, ahol Koji még épp felmosott, kérdeztem nem látta e a lányokat, közben megjött Runa - contanct group tanárunk - és kérdezte, hogyhogy csak most végeztünk teljesen Kojival, mondtam, hogy hát a lányok a takarítás választották, és gondolotam, hogy persze legyen, de most nem találom őket, és akkor most megyek, és befejezem lent, amit még kell, mire Runa, meg az éppen ott álldogálló Nikolaj felháborodott, és mondták, hogy eszembe ne jusson, majd ők megmondják Elizabethenk és Melissának, hogy ezt nem így kell, hanem mindenki mindent csinál, és csak azért, mert ők nem szeretenk mosogatni, nem lehet, hogy a könnyebbik végén fogják meg a munkát, úgyhogy majd ők - Elizabeth és Melissa szépen kettesben befejezik az alagsori takarítást. mondtam Runáéknak, hogy hagyjuk, nem ér anyit az egész, inkább megcsinálom, de ők ragaszkodtak hozzá, hogy Elizabeth és Melissa is ugyannyi felelősséggel tartozik értünk, mint mi őértük, és amíg mindenki nem végez a házimunkákkal, addig senkisem, hiszen nekik, miután mindent befejeztek lent, fel kellett volna jönniük segíteni. kicsit szarul érzem magam az egésztől, mert most ez olyan érzés, mintha felnyomtam volna a társaimat, pedig ez nem igaz, én is tudom.
közben Katja meg Marketa elmentek a városba, nem sokára jönnek vissza, és akkor együtt elmegyünk a boltba, hogy vegyünk mosószert, meg egy pár dolgot. Katja nagyon édes volt, mert mikor meglátta, hogy mennyi mosatalan edény van, akkor segített kicsit, és azt kérdezte, hogyha csak hárman vagyunk a mosogatásra, miért nem szóltam neki, vagy Simonnak és Nikolajnak, biztosan jönnének segíteni, és ő is eléggé kiakadt, amikor megtudta, hogy bizony a két amcsi lány, milyen szépen meglógott. mondjuk most már mindegy. kiírtam magamból, úgyhogy nem is érdekel a továbbikaban.

a délután hátralévő részében meg a saját szobámat takarítom Zurával, meg mosunk, meg nyilván Katjákkal lógok... vagy valami ilyesmi... eredtileg azt terveztük, hogy bemegyünk Helsingorbe bringával, de függyöny eső van, meg láthatatlan - az az az aprószemű eső, ami csontig áztatja az embert - este meg IPC Cultural Evening lesz, meg Welcome party, úgyhogy nyilván bulizunk majd egy nagyot.

ötödik nap

ma reggel alig bírtam kikászálódni az ágyból - mondjuk a korán kelés soha nem volt az erősségem, de legalább nem hajnali hatkor kell kelnem - úgyhogy épp csak az utolsó morzsáit csíptem el a reggelinek. reggil után mindenki hyperkómá fejjel ült Jorn viszonylag hosszú előadásán, ami a népfősikolák történetét dolgozta fel két részben, majd Morning Fellowship következett - ma nem énekletünk, amit kicsit nehezményeztünk Katjával - utána pedig a Big Hallban Jorn és Gertrud vezetésével csapatépítős feladatokat csináltunk, amiket aztán prezentálni kellett. ezzel elvoltunk ebédig, aztán back to the teambuilding's word. a második részt jobban élveztem, mint az elsőt, mert egyrészt az első rész alatt majd meghaltam olyan álmos voltam, másrészt pedig három anyanyelvűvel vagyok egy csoportban, és a lányok mellett, Melissa, meg Elizabeth, gyakran érzem, hogy nem rúgohatok labdába. persze erről nem ők tehetnek, hanem én, meg a kishitűségem. Tom nagyon segítőkész, és elég laza hozzá, hogyha valami hibát ejtek a nyelvben, akkor úgy javítson ki, hogy egyrészről értsem miért kell másképp mondani, másrészről pedig sokkal jobban figyel, hogy megértsen, mint a lányok. mondjuk tudom, hogy nehéz gyakran kivárni, amíg valaki megszüli a mondandóját. és egy szavam sem lehet, mert végülis Kojit is kivárják, csak mondjuk benne nincs ekkora frusztráció, mint bennem.

a délutáni foglalkozás elég jó volt, egy rajzos feladatot kaptunk, a suli térképét kellett megrajzolni, és be kellett jelölni rajta, hogy hol lehet sportolni, meg romantikus sétákat tenni. ellég viccesre sikeredett, pl Tom szobájába rajzoltuk a legnagyobb szivet, a legromatnikusabb helyet jelölve ezzel, meg a mosókonyhába, és a takarítóeszközök mellé. amikor bemutattuk volt nagy mosolygás a többiek részéről. többiek faladata hasonló volt, pl alagsor bemutatása, az IPC természetrajza, közlekedés a környéken, telefonálási lehetőségek, ki kicsoda az IPC-ben. szóval jópofa volt az egész.

ebédnél előkerült Pretty - a szomszéd szobában lakó lány - szegény már éjszaka is szarul volt, Makoval meg Simonnel ápolgattuk, aztán délben mondta, hogy hazamegy hétvégére a férjéhez - aki Dán - és majd hétfőn visszajön. azt hiszem jobb neki így. elég durván megfázott.

vacsi után szabad program volt ma kivétlesen, én rendes voltam és segítettem Kataj contact groupjának a mosogatásban, mert csak négyen vannak, és cc 60 ember után kellett mosogatni az ezerféle edényt, meg feltakarítani az ebédlőt. Yoko ötpercenként odajött hozzám, hogy megköszönje, én meg próbáltam neki elmagyarázni, hogy ez semmiség, ő csak bólogatott, mondogatta, hogy igen, igen, meghogy köszöni a csoport nevében. Nikolaj közben megpróbálta kiedríteni, hogy hová lett Atiq, a bangladesi srác, aki egyébként az ötödik lett volna, és ő meg mondogatta nekem folyvást, hogyha Atiq végre előkerül ő majd jól megmondja neki, hogy egyrészt ilyet nem lehet csinélni, hogy az ember szarban hagyja a többieket, ha épp dolga van, akkor szóljon előre és cserélje el a napját valakivel, másrészt pedig a jövő héten ledolgoztatja vele, ne aggódjak. mondjuk nem aggódom. szerintem nem kell. szóval az esti prorgamra visszakanyarodva, Alina, meg páran bementek Koppenhágába Peterrel, az egyik gondnok sráccal, mi meg Wintana, Nikolaj, Pip, Katja, Wanessa, Yana meg én megnéztük először a Mementót - meglepődtem, mert mindent értettem, és nem vesztettem el a fonalat. mondjuk Pip jó fej volt, mert rárakta az angol feliratot is, és az azért sokat dobott a megértős dolgon, aztán meg Nikolaj kitaláta, hogyha már korában úgyis ajánlgattam, nézzük meg akkor a Galaxis utikalauzt, úgyhogy azt is lezúztuk, közben még páran csatlakoztak, a student kitchenben beindult a buli, a japánok elmentek a benzikútra sörért, és dajdajoztak, aztán mire vége lett a filmnek, már mindenki lefeküdt aludni.

páran kérdeztétek mind mailban, mind kommentben, hogy melyik tantárgy mit fed, úgyhogy most leírom, van időm, holnap reggel nem kell korán kelni.

szóval:
Europian Culture - európai kultúrtörténet - Kristof tartja, úgyhogy számítok rá, hogy majd filmekkel illusztrálja a dolgokat - bővebben szó van benne mind a történelmi háttérről, mind a művészeti, építészeti korszakokról, és azok jelentősségéről.
Photography - képelemzés, analóg és digitális fotó alapok, laborálás a fő nyomvonalak. Lucie tartja majd, ma mutogattam neki pár képet, amit délután csináltam, mert ma végre sütött a nap és Tsubasoval, Makoval, Kanokóval meg Mamival, és Malekkel kimentünk a kertbe hintázni - és mondta, hogy majd akkor velem külön foglalkozik, mert szerinte előrébb vagyok, mint a többiek, én meg mondtam neki, hogy viszont a labor résszel sehogyan sem állok, és az nagyon érdekel, úgyhogy majd azzal akkor jobban elszöszölök.
Danish 1- hát ez dán nyelv kezdőknek. nincs angyon mit hozzáfűznöm, ha jól emlékszem egy külsős csaj tartja, talán Mille a neve. szimpatikusnak tünt a bemutatkozós órán.
Denmark line - Dánia története, művészete, és különböző viselt dolgai. Jorn és Runa tartja.
Choir - énekkar. ezt sem bonatnám tovább. Soren vezeti, ami jó.
Self Expression - erről már írtam bővebben amikor a wrokshopokon voltunk, lehet agyagozni, fejsteni akvarellel, olajjal, rajzolni szénnel, szóval én csak művészet terápiának nevezném, így magunk közt, Rolando vezetésével.
Body, Mind&Spirit - jógával kevert meditáció csütörtök és péntek délután. Mako és Nikolaj szerint napközbeni félóra extra alvásidő. ezt is Rolando tartja majd, aki as elf exressiont.

ps.: holnap rakok fel új képeket...

torsdag, januar 18, 2007

negyedik nap

a mai délelőtt a házimunka jegyében telt. contact gourpokba osztottak a tanárok bennüket, majd mindegyik - szám szerint hét - csoport egy borítékból húzott egy nevet, és ez a tanár lett a vezetője. én Runa csoportjába kerültem, akit eléggé bírok, két ameriaki lánnyal - Elizabeth és Melissa - Tommal - UK-, Prettyvel - India, és Kojival - Japán. (előbb utóbb nem fogom odaírni, hogy ki honnét való asszem) szóval az iskola hét nagyobb zónára van osztva, és ezeket a hét csoport felváltva csinálja, theéát mindenki mindíg takarít, csak mindíg más részt. és a mosogatás is a csoportok feladata, minden nap másé. minde területnek színkódja van, és saját színkódokkal ellátott takarítóeszközei. eléggé ki van találva, így cc 40 perc alatt tiszta lett az egész épület. azt hiszem szívesen küldenék ide pár embert, hogy megtudja, mi is az a csaptmunka, meg a hatékony üzemeltetés...

ebéd előtt még ismerette minden tanár, hogy mit fog tanítani, elmodnták, ki mennyi házifeladatot ad, és kiknek érdekes az ő órája. aztán délután mindeki le kellett adja a contact gourp teachernek a saját maga által a megadott modulokból összerakott órarndet, a tanár - esetemben Runa - ellenőrizte, hogy megvan a minimum 28 óráaszám, rákrédezett mindenre mégegyszer, és ezzel végülis el is van intézve az órák felvétele. most délután volt még contact group megbeszélés, ahol megdumáltuk a jövő heti teendőket, a szombati mosogatást, a kicsit még mindenki beszélt magáról, aztán most van egy kis szabadiőd délutátn négyig, amikor sport program kezdődik.

végülis tantárgyaim:

Europian Culture (4 óra /hét)
Photography (4 óra /hét)
Danish 1 (4 óra /hét)
Denmark line (8 óra /hét)
Choir (4 óra /hét)
Self Express (4 óra /hét)
Body, Mind & Spirit (4 óra /hét)

ez így összesen 32 órát tesz ki egy héten. királyságos.

ebéd ma kuszkuszvolt, meg leves, valami túró féle dolog, ami meglehetősen hasonlít a magyar túróra, de ízében inkább sós sajt, meg adtak hozzá kétféel asilt, meg tejfölt, ami ízében lágyabb, állagában pedig sűrübb a magyar tejfölnél, de eszméletlen finom, meg ma először volt leves, nemtommilyen krémleves. finom volt. Katja megint hülyére ette magát, szerintem a félév végére a duplájára fog hízni. vagy nem.


onsdag, januar 17, 2007

harmadik nap

a mai nap nagy közös játékkal indult a Main Hallban, könnyesre röhögtük magunkat, Garba és Soren kitettek magukért. ezután csoportokra osztottak bennünket, és a délelőtt folyamán három workshopn vettünk részt, amit a Morning fellowship szakított meg. először akkor most a Morning Fellowshipről írok, ami minden nap, az első óra utáni program 10.15 és 10.45 között. leginkább reggeli összetartásnak fordítanám, hiszen végülis arról van szó, hogy a beosztott ügyeletes tanár (Teacher on Duty, TOD) megkérdezi először, hogy minden rendben van - e, van e valaki aki beteg, majd kiosztja - természetesen önként jelentkezős alapon egyelőre - a következő három alkalomra a mosogatást, és az ebédlő takarítását, ezután énekelünk kicsit Soren vezetésével, kis beszélgetés, esetleg újra valami dal, és aztán megy mindenki a dolgára.

a mai napon ugye ezek workshopok voltak, ki lehetett próbálni a Self Express szobát, ami a kreatív helyíségek egyike, itt Rolando várt bennünket, volt aki korongozott, de a legtöbben rajzoltak, én is,bár nem erősségem. Rolando nagyon kedves volt - mint általában mindenki - az alagsori szobában kellemes zene volt, szóval totál pszichoterápia, ami mondjuk rám is fér az elmúlt hajtós év után. a legviccesebb az volt,a mikor Rolano kifejtette, hogy ő bizony senkinek nem mondja meg mit csináljon, hiszen talán sokaknak ez az utolsó lehetősége az életben, hogy korlátok nélkül csináljon valamit, és élvezze.

a Self Express után Soren dráma workshopja következett, újfent sok röhögéssel, rengeteg játékkal, amik elsorban nem drámai készségeket, hanem közösségépítést céloznak meg, és elég jó volt, legalábbis én élveztem. a dráma workshop után Garba vett át bennünet, és Kommunikációs Workshopon bettünk részt, ahol ehhez kapcsolódó játékokat játszottunk. ezekben volt némi önismereti tréning, de a szokásos csapatépítős rész sem maradt el. majd ebédelni mentünk. amit ma adtak azt leginkább karfiolpörköltnek nevezném, de annál keleteisebb volt az ízvilága, ehhez is volt az elmaradhatatlan saláta, meg persze köretként rízs. elég fura, hogy minden étel meglehetősen csípős, ami mondjuk engem nem zavar, de mondjuk Katja - Szlovénia, és Markéta - Csehország - több liter vizet ittak rá, és vadul legyezték a szájukat. a reggeli egyébként ma is ugyanaz a verzió volt, mint tenganp, csak ma nem volt gyümölcs, viszont nem csak mazsolás kenyér volt, hanem sima is. (Papa ezúton üzenem, hogy azért egy szelet sajtos kenyérnél, egy csészényi tejbe áztatott műzlinél és eg bögre tánál több ha akarnám sem menne le, úgyhogy nem hiszem, hogy meg fogok jobban hízni, inkább már most könyebbenk érzem magam, hogy nem egyszerre eszem sokat, hanem naponta háromszor normálisan, nem sokat.)

ebédutánra bevállaltam kis mosogatást, aztán átrohantam a főépületbe Pernilléhez, hogy leadjam az útlevelet - ő intézi innentől a tartózkodási engedéllyel és a diákoknak járó orvosi ellátásal kapcsolatos dolgokat- aztén rohanás vissza a Common Roomba, ahol már el is kezdődött a délutáni csapatépítsődi, és "When Cultures Meet" címmel csapatokban játszottunk és mutattuk be a különboző kultúrák eltérő szokásait Joren vezetésével. elég jól sikerültek a legnagyobb sikert Wanessa - Zimbabwe - és Nate - USA - aratták. Wanessa a tanárokhoz való viszonyok bemutatásánál prezentálta, hogy bizony Zimbabweben az állami iskolákban még verik a gyerkeket, és játékosan el is náspángolat a nálánál jóval kisebb Silver - Észtország - nevű srácot, aki fájdalamsan jajjogot. Nateék jelentében pedig az amcsi cowboy egy indiai lány készül feleségül venni, és meglátogatja a családot indiában, ahol elmeséli, hogy hamburgert eszik, és nincs vallása, mert ő az isten maga, mint Bush. hülyére röhögtük magunkat, ahogy Pretty eljátszotta az anyukát, és Rima - Ukrajna - a hagyományörző nagyit. szóval jól szórakoztunk.
most nemsokára lesz vacsi, aztán pedig az angol és dán nylev oktatásáról kapunk fejtágítást. tegnap kcisit elvesztem a dolgokban, a tantárgyakat csak holnap vesszük fel, szóval addig még átgondolom Orsi javaslatát is. azt nehéz kitalálni, hogy mit ne vegyek fel...

vacsorára lasagna volt, valami eszméletlen finom volt. Katja - Szlovénia - annyira teleette magát, hogy alig bírt megmozdulni. vicces volt, meg elég pici, és vékony. vacsi után bemutatkozott a két a dán tanár - mármint dán nyelvet fognak tanítani - úgyhogy végülis azt eldönttem, hogy egyelőre csak a Danish 1 -et veszem fel, a Denish Line-t egyenlőre hanyagolom, és egyáltalán nem veszek fel angol órát, mivel egyrészt sokkal jobban beszélak azoknál, akik az Englsih 1-re fognak járni, másrészt pedig a Fotóval egyidőben van az english 2, ami ugye érdeklhetne, bár Mako, meg Katja azt modnta ma, hogy jobban megéri egy kiadós bezélgetés, mint végiglni az egész English 2 kurzust, hiszen így az anyanylevűekkel is dumálok, amiből fél óra is többet ér, mint fél év nyelvi kurzus, egy nem anyanyelvűvel.

egyébként a mai nap legvicesebb eseménye az volt, amikor most este Kanoko lelkendezve megérkezett egy nagyrakás képeslap kíséretében a közeli McDonaldsból, és rém lelkesen megmuttata az összeset, hogy nézzem meg milyen szép, és ráadásul ingyen voltak. ennek örült a legjobban. amikor esméltem Zurának, mondta, hogy igen, az benne a legjobb, Japánban az emberek naygon boldogok, ha ingyen jutnak hozzá valamihez, ami egyébként pénzbe kerülne. mondjuk éltemben nem gondoltam volan, hogy ennyire túláradóan lehet örülni pár freecardnak.

most Zura épp körmöt vág, eddig fogat mosott - ez cc háromnegyed óra neki minden este, három különböző fogkefével teszi. lehet, hogy nem is Buddhista, ahogyan mondta, hanem fogmosás vallású... merthát ez talán több is nála, mint szertartás.

tirsdag, januar 16, 2007

második nap

megvolt az első kközös reggeli. ezt elég lazán veszik, ami negyon tetszik. van kitéve friss, meleg kenyér, sajt, vaj, lekvárok, nutella, gyümölcsök, különböző joghurtok, többféle tej - ha jól számoltam négyfélét találtam - és persze cornflakes, és műzli, meg termoszokban tea, és kávé, és a legviccesebb, hogy kis csokoládé lapkák, amire úgy láttam a Japán lányok előszeretettel buknak rá. a csokilapkákből is kétféle van, tejes, és keserű. Zura, a szobatrásam mindekettőből tett a sajots kenyérre. eszembe is jutott, hogy talán a megboldogult mesecsokit neki találták ki.

a mosogatást eddig mindig utáltam, de azthiszem ha így kéne mosogatnom mindig, semmi bajom nem lenne a dologgal. a dolog öt lépéésben zajlik.

  1. a népek kaja után letakarítják és egy kocsira rakják a koszos tányérokat,
  2. a konyhában tányértatókba teszenünk és nagyomású vízzel leöblítünk mindkét oldaláról
  3. ezt betoljuk a mosogatógépbe, és ráhúzzuk a gépet magát a koszos tányérokra,
  4. kivesszük, amikor a gép kinyílr, és ezzel jelzi, hogy kész, hagyjuk megszáradni,
  5. majd elpakoljuk a megfelelő helyre.
az egész menet nagjából, csészékkel lábosokkal, evőeszközökkel kancsókkal mindennel lehetett vagy 20 perc, ami ugye olyan ötven emberre kivetítve semmi. otthon is iylet akarok....