tegnap

óta van fütés megint. nagyjából, olyan nyolcvan százalkékosan, össze vagyok pakolva, holnap reggel, már "csak" ki kell majd takarítanom a szobámat.
volt ma családdal búcsúvacsi. föztem nekik gulyást, mert Clausnak ez volt a kívánsága, meg csináltam almás palacsintát, mert Bettinának meg az volt a kívánsága. Marcus kapott tölem egy puzzlet, Claus meg Bettina pedig egy fotót. kaptam tölük ajándékba egy nagy, piros, szív alakú szilikon sütöformát, meg egy dán lekvárt. most még pakolok, meg ezüstöt kéne fényesítenem, de szerintem az már csak majd reggel lesz. miután megsütöttem a rántottát az ovinak. reggil után meg egyszer, ultojára kisikálom a házat, aztán uzsgyi. utolsó óra, utolsó nap.... pedig már rég nem az iskolapadot koptatom.
délután Nikolaj jön értem, és segít elcigolni a cuccaimat Brittához, onnét irány az IPC, majd vissza Brittához még éjjel. másnap sokáig alvás, ügyintézés, este még nem tudom mi, szombaton Wintanával, Marinával, Tobival, Silverrel, Olesyaval, Pippel, Marallal közös karácsony. már alig várom. az új életem. egy darab megint.
s a végén mond, hogy számolsz el, elmúlt egy év.

holnap

szabadulok

holnap reggel még fél napnyi manóság lesz, aztán irány az IPC meg Britta. holnap után ilyenkor simán tök jól alszom majd legalább fél tízig, nem kelt fel az óra 6kor vagy még korábban, nem ugrál senki a fejemen, és legföképen azt csinálok majd végre megint, amit én akarok, mint szabad, európai állatpolgár.

most meg pakolok. csomagolagomagoma....

3,5

nap. 3 és ½, három és fél, jajajaj. el sem hiszem, hogy mindjart vége ennek a rémes házimanóságnak. már csak meg kell kérnem valakit,hogy legyek kedves, ha egy mód van rá, kapjon fel engem meg a cuccaimat egy kocsival és transzportáljon át Brittához... jajaj. meg pakolás is van, meg ilyenek. atyaég, de jó, hogy látom a végét.

most

szeretnék pont egy héttel elöbbre lenni.
tegnap ugyanis írtó jófej voltam, és csináltam gombapörköltet meg nokedlit a népnek, akik be is kajálták az egészet egy ültö helyükben, és végén fáradtan hátradölve nevetgélve közölték, hogy hát ittlétem legkeményebb hete vár rám, merthát mielött elmegyek bizony a másfél hete kiskált ezüstöt újra ki kell sikálni, a héten kitakarított konyha és fürdöszobaszekrényekre is ez vár, és még mennyi minden más. kishíján elsírtam magam, és legszívesebben a fejükre borítottam volna a Marcus által hagyott szaftot.
most kicsit szorongok, hogy mi lesz.
nagy adó irodába meg vissza kell menni, mert hiányzik ar pair, azokat meg meg kell szerezni, és kicsit most elbizonytalondtam, hogy fogom ezt átverni a háziakon, hogy bizony nekem kell az a jó képü kedd, hogy mindenféle ügyeimet muszájmuszájmuszájmuszájmuszájmuszájmuszájmuszáj.
ez megy. meg a bárányfelhök, meg a reggeli nyolcig sötét.

szorongatom

a nadrágom gombját. egyik lábamról a másikra ugrálok, és csak magamban éneklem, kéménysepröt láttam, szerencsét talátam. merthogy épp itt van a kéményseprö, és sepri a kéményt, én meg csendben remélem, hogy 1.) a szerencse azé, aki látja, és nem azé, akié a ház, kettö, ha a kéményseprö teljes itt tartózkodása alatt éneklem a kis strófát, akkor tuti használ a dolog.

egyébként ma, a nemzetközileg is körözött, és rettegett energia vámpír, közismertebb nevén Bettina, reggel már nyolckor lecsapott.

szóval akkor most várom a szerencsém. remélem hamarosan betoppan. rámférne.

hiába is várja az ember, hogy egyesek megértsenek valamit, nem megy sokszor.

hiszen van, aki sosem változik. Bettina tegnap még pityergett a szomorú sorsán, hogy nem elég, hogy holnap eldaja a lovát, akit imád, hanem még én is itthagyom öt.

aztán ma reggel elövezette, hogy szeretné, ha vele mennék és csinálnék fotókat róla meg a lóról. elmentem csináltam. most takaríthatok este ugye, és fözhetek is megint, mert azt is elövezette, hogy hogy fog nekik hiányozni a föztöm, és jaj mi lesz velük nélkülem. aztán végül nagy kegyesen megengedte, hogy csak a földszintet sikáljam ma ki, az emeletet hagyhatom holnapra. még jó, hogy nagyjából pont erre számítottam töle. bár így lenne lottó ötösöm...

tizenkettö felé

megérkezve Klampenborgba csak egy idös pár volt az állomáson, hiába hívtam Nikolajt ki volt kapcsolva, így aztán kicsit elveszve álltam a pályaudvaron kezemben a szülinapra szánt fotóval. aztán percekkel késöbb kiderült, a pár Nikolaj szülei, és már úton is voltunk a hatalmas parkba vezetö úton, ahol az étterem volt. jól sikerült, ettünk friss, meleg édeskés zsemlécskéket vajjal meg sajttal, emg persze volt torta, és habos kakaó. igazi békebeli szülinap. ut+an meg sétáltunk egyet az erdöben, és nevettünk meg fáztunk, aztán megint nevettünk, és volt boldogság. aztán haza értem, kiegyenesítettem a kártyaolvasóban az elgörbült kis lábacskát, úgyhogy most mükodik megint, kicsit körbenéztem mi újság fent, de nem bírtam a kupit, amit csináltak, és aminek a közepén Bettina mártír arccal ült és miközben ö maga is evett etette a két gyereket, és kitartán, de fásultan veszekedett, szóval lemenekültem a szobámba. most sült szalonna szag van, én meg éhes vagyok ugyan, de nincs semmi kedvem hozzájuk, meg a reggel óta rohadó edényhegyhez, meg kuplerájzhoz. egyszerüen képtelen vagyok megérti, hogyan állíthatja magáról ez anö, hogy igénye van a rendre, meg a tisztaságra, amikor láthatóan nem tesz arrébb egyetlen hajszálat sem egész hétvégén, és élnek a dagonyában. (tegnap este is én csináltam rendet.) meg csináltam mást is tegnap este. olyan tésztát, hogy hinnye. kiföztem a pennét, és a tetjére egy kanál philadelphia sajtkrémet tettem, meg oliva pestót, meg pirított fenyömagot ésmazsolát,és blansírozott póréhagymát. isteni volt. jaj. de mit eszek ma.... fogalmam sincs. de rohadtul éhes vagyok...

sikerült

beszélnem Bettinával. úgy fest, megértette, amit mondtam neki. a kérdés persze továbbra is az számomra, hogy innen majd merre, mert az biztos, hogy nem akarok másfél évig au pair lenni. meg tanulni kéne, és nemcsak a dánt, hanem fotót, meg a hozzá kapcsolodó dolgokat is. nem egyhelyen toporogva a túlélésre játszani... igazán szívböl és öszintén...

a rendes házimanók

akik az algsorban laknak (mint én), reggel hatkor kelnek, reggelit csinálnak, elpakolják az este a gazdáik által szana-széjjel hagyott cuccokat, kicsit leülhetnek reggelizni, de mindeféle hároméves Rontópál uramék a szavába vághatnak, és soha senki nem kíváncsi a mondatuk végére, majd reggil után megint elpakolnak, mindent kiskálnak, majd az egész házat két és fél órás részidövel rendbvágják fürdöszobát sikálnak, porszívóznak, felmosnak, ruhákat elpakolnak, és políorzzák a maradék ezüstöt, amit elözö nap vélteln kihagytak szórásból. merthogy a csütörtök a házimanók könnyü napja, amikor miután reggilt adtak, rendet raknak, összekapták azegész házat, ezüstöt fényesítenek, kisikáljak a konyhaszekrényeket, és persze az elmaradhatatalan földszinti wécét, meg a hallt. ha nem megy a részidö - két és fél óra maximum továbbra is - a gazdájuk veszekszik, a házimanók, meg sírnak, majd ebédet föznek. délután a saját szabadidjében abban a megtiszteltesében volt része egynek, hogy amíg a gazdája lovagol addig vigyázhat a kis Simling Buddhara. este persze fözhet megint, és pakolhat a gazdái után.
az alien megint nyilván én vagyok, de mondd, akarsz-e au pair lenni...

Charlottenlund

egészen jó hely. kicsit túl sok a legújabb BMW terepjáró, meg az egy före esö Benetton bolt, de okés. a csalad továbbra is okés, Marcussal egyre jobban kijövök, szoktunk együtt mesekönyvet nézegetni, lufival labdázni, és imádja amit fözök, csakúgy mint a többiek. azt hiszem addiktok lettek a föztömtöl. egyébként vasárnap este, amikor hazértem, Bettina úgy fogadott, hogy mennyire fura volt, hogy nem vagyok ott, meg hiányoztam ám nekik, és hát elmulaszottam Claus öccseit, akik pedig milyen kiváncsiak voltak rám. hát ez van. így jártak, majd legközelebb talán...

a hétvége jó volt, illetve hát volt sok könny, merthogy Juan Carlos megy haza szerdán Mexicoba, és hát hiányozni fog. búcsúajándékként kapott tölem egy halom Bountyt, mivel az a kedvence és Mexicoban nem lehet kapni egyáltalán.mondtam is neki. "még a nyáron, egyszer, amikor rossz kedved volt, én épp mentem a boltba, és elöttemegkérdeztelek, hozzak e neked valamit.és akkor te fanyar humorral azt válaszoltad, hogy egy darab boldogságot szeretnél, én meg hoztam neked egy nagy Boutnyt. soha nem fogom elfelejeteni a hálás tekintetedet, és a mosolyodat, egm örömöd. ez volt a mi kis játékunk, a Boutny, a welcome home postitiek az ajtón. mostmár nem vagy rosszkedvü, mert Karloine itt van neked, és látom, és örülök, hogy boldog vagy, hogyboldogok vagytok. de ha épp nem sütne olyan fényesen a nap, hát itt ez a kis csomag boldogság. oszd be ügyesen." és akkor odaadtam. ö meg átölelt, és éreztem,ahogy a könnyei a vállamra csurognak az arcáról, és az enyimek is hullottak böven. nem is mondtam, hogy good bye. egy see you soonban maradtunk.

az au pair

munkát végül is megkaptam egy koppenhágai családnál. anyuka IT mérnök vagy mi - továbbra is rejtély számomra, hogy mit csinálnak az IT mérnökök, mert mind mást mond - apukáé pedig a legcoolabb fotósbolt egész koppenhágában. van két gyerek, Marcus 3 éves, és August 5 hónapos.
mi van még. nem is tudom. költözöm. újabb brand new life. és közben imádkozom tov´bbra is, hogy laptopomat kapjam végre vissza...
ennyi.