two weeks left

két hét van hátra a félévből. az egész úgy repült el, mint egy álom. egy hát tanítás már csak, és az utolsó héten már csak a performance nightra, és a kiállításainkra készülünk, meg nyilván a búcsúra. vannak akik maradnak Dániában, és vannak, akik körbelátogatják a barátokat, meg utazgatnak még egy kicsit. teljesen irreális, hogy máris vége. olyan tisztán emlékszem még az első napra, az első impulzosokra, mintha tegnap lettek volna, vagy öt perccel ezelőtt.

ma egyébként brunch után röpladáztunk, filmet néztünk, majd megint röplabda, és újabb film következett a vacsora után, végül, mivel valaki eltüzelte a tűzrakóban összegyűjtött fát, a ma esti tábortőz (is) elmaradt, és végül a commonroomban begyújtottunk a kandallóba, és Jóbarátokat néztünk egymás ölében fekve. persze a mai napra egészen más terveim voltak, mint ahogyan alakult, de jó volt így is. holnap life stories last session. tehát délután nincsenek óráink, de reggel lesz dráma Sørennel, meg world cinema Kristoffal, és segitek Mariannának megtratani a magyar filmes prezentációt, és rohanok a term-tshirtoket intézni, meg a fél, vagy az egész életem. ez van.

vasárnap délután

holnap, illetve ma reggel az egész iskola excursion weekre megy, úgyhogy öt teljes napon at nem leszek, mivelhogy Kristof summerhusaban nincs (még) net. addig mindenki tartson ki, fenykepezot viszek, ugyhogy elméletileg háromkötetes, gazdagon illusztrált beszálmolóban lesz részletek.

ma egyébként picknicket tartottunk Lucie tiszteletére, mivel holnap elmegy. illetve holnap még Ryslingebe elmegy a csoportjával, de vissza már nem jön, és ez volt az utolsó napja itt, az IPCben. egyelőre nem tudom elképzelni, hogy milyen lesz az élet ő nélküle, és Maite nélkül. hiányozni fognak.

Maite

Lucie az ablakban állva

hétvége

péntek este egyébként a tábortűz, meg a horror mozis program nagyon jól sikerüllt, Michel adott virslit, és azt grilleztük, meg vettünk Marhmellowst (a jó ég tudja mi a neve magyarul, ne is kérdezze senki. ez igaizból olyan habosított cukorka, amit bot végére tűzve, megsütünk pár pillanat alatt a tábortűznél, és finom karamellás lágy kicsit középen folyós dolog lesz bellőle, ami addikttá tesz) aztán péntek 13 lévén kísértet sztorikat meésltünk, végül a korábban matracokkal telepakolt commonroomban mindenki együtt megnéztük a Shiningot, és a lányok sikongattak időnként, páran elaludtak, késöbb megnéztük a Ringet is - újabb horror mozi - ettől aztán már én is féltem rendesen, és nem is maradtunk túl sokan, páran elmentek a szobájukba aludni, mi meg ott maradtunk a common roomban, és végvül a film után én is ott aludtam. Yorikoval annyira rossz érzés maradt bennünk a film után, hogy Julien meg Noi felvídítás képen a youtuberól mutogatott nekünk vicces rövidfilmeket, amibe aztán én rendesen bele is aludtam, és olyan fél tíz felé ébredtem fel.
tegnap egész nap a tengerparton hasaltam, a vizet bámulva. persze odáig bicikliztem, meg vissza is hegynek fel, közben azért fotóztam, és még vízbe is bemérszkedtünk egy homokpad, és a part közötti hullám védett sekély részen - talánha lábszárközépig ért a víy- és élveztük a finom meleg vizet, merthogy volt vagy 20 fok, és rendesen felmelgedett ezen a nagyon sekélz részen tenger. aztán mire visszaértünk Evaval, volt már vagy öt óra is, vacsora után pedig a balkonynün beszélgettünk éjfélig. csendes remek este volt, mnézes barack pálinkával, sajttal szőlővel, meg sok nevetéssel.
ma brunch után sétálni mentem, kölcsönvettem Lucitól az épp elálvó félben lévő Maitet, Lucie örült, így ő is nyert egy kis időt magára, egy bő két órát. a délután konkrétan semmittevés jegyében telt, csak dumálgattunk a többiekkel, meg a kertben heverésztünk a fűben.
estére megérkezett egy MS csoport, és Wintana megkért guidenak, úgyhogy nemsokára körbemutogatom nekik az épületet, aztán meg tanulok egy kis dánt is, hogy valami értelmeset is csináljak.

újra itthon!

Göteborgból haza, illetve hát Helsingorbe... tegnap Jancsi nevetett is rajtam, amikor mondtam neki, hogy akkor most jövök haza, és nem is értette elsőre. szóval hazértem, az utazas kalandos volt, mivel a sínpályát felujítják, ezért Laholmnál buszra kellett váltani, majd Angelhlmnal vissza vontra, és Laholmnal, a semmi közepén, amíg arra vártam, hogy a busz aljába én is betegyem a csomagom, egyszer csak ismerős hang szólt hozzám, és következő pillanatban már "I can't believe it" -et kiabálva borultunk egymás nyakába Nattel, és volt öröm, és hitetlenkedés, hogyhát ő mit keres ott, és én mit keresek ott, és az emberek csak csodálkozva bámultak bennünket, ahogy percenként megöleltük egymást, így végülis Helsingorig együtt jöttünk, a vasútállomáson újabb hosszú ölelkezés, hogy hamarosan látjuk egymást, aztán ő ment Koppenhágába, én meg jöttem ugye haza. azt az érzést nehéz leírni, amikor a folyóson összefutok Bakhoval, és látom az örömöt az arcán, és aztán Yana, és Simon és Mami is, mind mind megölel, és örölünk egymásnak. és tényleg az érzi az ember, hazaértem.
Göteborg jó volt, képes beszámoló késöbb.

kis kukta

tegnap vegul nem jutottam el a tengerpartra, mivel a Michelnek valo pici segitsegbol - ertsd; almapucolas - a vega kaja megfozese lett, mert ott allt a konyha kozepen leszegett fejjel, szomoru arccal, mert egyreszrol nem volt alma sutihez, masreszrol meg nem volt lovese sem, hogy mit fozzon vacsorara a vegaknak. ugyhogy orult, meg en is, mert bar szeretem nagyon az itteni kajat, de hianyzik a fozes orome. hat most megvolt, kozel husz elegedett szempar, es szeles mosoly tudatta velem, hogy sajtszoszban sult paradicsmos padlizsanom jo.

ugyhogy vegul csak a kertben napoztam a tobbiekkel, meg csevegtunk Katjaval, es felvaltva felugyeltuk Maitet, aki meglehetosen elvezte a kozel otven beviszitter figyelmet, es szeretetet. aztan Marinaval bananabreadet sutottunk Mako szulinapjara, aminek szinten sikere volt. azt hiszem minig ilyen vasranprol almodtam, ilyen harmoniarol, es nyugalmrol. egy kis darab tokeletes vilag. neha ezt erzem...

oh happy day

ma reggel viszonylag koran felebredtem magamtol. kineztem az abalakon, hetagra sut a nap. kimenetem a kertbe es csak szivtam magamba a napfenyt, es tenger felol jovo langyos szel sos illatat. boldogsag. csak ennyi jut eszembe, hogy azt hiszem, ez a boldogsag.

morke rum

nagyjából az egész napot a darkroomban töltöttem, amit meg nem, azt Orsival, mivel tegnap végre megérjezett, és volt nagy örömködés, meg ölelkezés, meg beszélgetés, és aztán hajnali háromig tartó bulizgatás a többiekkel. most pedig megyek aludni. álmonhaltam.

Louisiana - Museum of Modern Arts

akkora volt ma egész nap a szél, hogy végül busszal mentem. nem bántam meg, mert Rolando jött velünk, és legalább tudtam vele hosszabban beszélgetni. az út valami eszméletlen gyönyörű volt még a buszból is, és remélem keddre gyengül a szél, és akkor nekivágok bringával, és visszamegyek pár helyre fotózni. a tenger mániám viszont nem csillapodik - kell egy ház, lent az óceán partján, énekelgetem magamban egyre.(ladánybene 27).
szóval a múzeum. először is kezdjük a nevével, amit onnét kapott, hogy a fickó, aki alapította háromszor nősült, és mind a három felesége Louisa-nak hívták. praktikus egy ürge volt, nem vesződött azzal, hogy az új asszonyhoz új nevet tanuljon, ráadásul ha mondjuk névre szóló törölközi voltak, amiket az előző nő otthagyott, akkor sem kellett aggódnia, mert jó volt az újnak is. ez mondjuk vicces.
szóval egy viszonylag kis épületben kezdték a múzeumot, de mára hatalmas, két nagy szárny van, és hát bámulatos a gyűjtemény - Andy Warholtól Picassoig minden van. mázlimra most az aktuális kiállítás standfotókból volt, több mint száz kép a mozi százegynéhány évéből. sajnos erről képet nem lehetett csinálni. egyébként meglepő errefelé, hogy a múzeumokban - bár vaku nélkül ugyan - de lehet fotózni, és a kutya nem szól rám, sőt, az emberek kivárják, amíg megcsinálom a képet, és nem gyalogolnak bele. azt hiszem, amit a legjobban szeretek ebben az országban, az a számomra már már valószínűtlen mennyiségű odafigyelés a másik emberre.
szóval vannak szobrok - nem annyira jönnek be, nekem túl modernek, bár volt egy szoborcsoport,a mi tetszett - kortárs és XX. század elejérő való festmények, és a és rengeteg kortárs fotó, eszméletelen sokrétű, és tényleg világ elég különböző pontjairól való.
a múzeum legnehezebb pontja, az ugynevezett piac, ahol a méltán világhírű dán design képviselteti magát az olcsó cukorkáktól kezdve a horror áron kapható táskákig, könyvekig. meg is talátam álmaim könyvét, egy Bresson antológia, az ára is csekélység, mindössze hétszáz korona - ha valaki nagyon meg akar lepni valamivel, akkor tessék érte elmenni Louisanába, és megvenni, és én örökké hálás leszek ;). végülis nem bírtam ellenállni a kísértésnek, és vettem egy fotós könyvet - a XX. század fotósai, antológia, cikkekkel, és viszonylag olcsó volt. képek jórészt analógra készültek, úgyhogy csak a holnapi hívás/nagyítás után fogok tudni scannelni, aztán meg ide is felpakolni képet. addig be kell érje mindenki ezekkel. most pedig nekiesek a photography classra Lucienek megígért prezentációnak a Masters of Photography témakörben. a dán leckém már kész, iagazából szavakat kéne tanulnom, és akkor jobban menne a dolog, ehhez meg ugye idő kell...

irány Louisana

és most irány Louisiana

day 21 mégegyszer

szóval ma megint későn kelés, brunch, mosogatás, aztán tanultam kicsit, majd life story sessiont megtartottuk Runáva, mivel amikor csütürtükön lesz mindenkinek, ő sajna nem lesz itt. nagyon helyes volt, nem a suli épületében, hanem az iskola telkén álló házukban várt bennünket, sütött nekünk goffrit, csinélt teát, palacsintát, és beszélgettünk. első körben a nagyszülőkről illetve dédnagyszülőkről, tehát a gyökerekről van szó - a késöbbi alkalmakkor majd eljutunk a szülőkig, ileltve saját magunkhoz és a jövőképünkhöz. érdekes volt hallgatni, hogy pl Tom nagyapja archeológus volt, és össze-vissza utazgatott, majd a II. Világháború alatt hős dán ellenálló volt, Elizabeth nagyszülei akkoriban vándoroltak ki Canadába, Koji nagyszülei épp hogy megmenekültek az atombombától, mert a háború vége előtt pár nappal hagyták el Hiromsimát, Melissa családja egy jobb élet reményében Mexicoból vándolrult be az USAba, az én tipikus kelet-közép európai sztorimat pedig mély megdöbbenéssel hallgatták, késöbb Elizabeth megjegyezte, hogy ő azért tudta, hogy voltak durva dolgok, meg zsidóüldözés, de amikor megnézte a Schindler Listját, akkor ugyan megrendítő volt a film a számára, de érthetetlen is,viszont most, hogy nagyjából felvázoltam neki a korabeli helyzetet, kicsit tisztábbá vált a kép, bár ettől nem lett boldogabb, sőt saját bevallása szerint, végtelenül szomorú, hogy ez nem egyedi eset volt kelet-közép európában, hnem nagyjából minden családban akad egy ilyesmi történet valakiről, aki nem jött vissza a háborúból, hadifogságból vagy lágerből. mindenester érdekes, hogy mennyi sors, és mind mind egy új szempontot jelent, a mára nézve.

vacsora után Kristóf féle mozizás volt - Thank You for the Smoking - vicces volt. a film után még beszélgettünk kicsit Nikolajjal meg Wintanával, aztán mindenki visszavonult, én meg mostam kicsit Zurával, most meg alvás lesz. hulla fáradt vagyok.

két hete

két hete kb ilyenkor érkeztem meg tele szorongással, hogy vajon hogy fog ez a dolog nekem menni.
egyelőre lemondhatom, eszméletlen jól érzem magam, és úgy fest, életem egyik legnagyobb kalandját élem éppen.

ma végül is semmi különöset nem csináltam, későn kelés, brunch, az iskolai second hand shopban szert tettem két új pulcsira, meg egy Che Gevarás pólóra - az egész 15 DKK volt, ami 2,2 Euro mondhatni semmi. ráadásul a sport pulcsimat otthon hagytam, a jó ég tudja hogyan és nagyon kellett egy, hát mostmár van. ezutén aludtam egy nagyot, majd lógtama többiekkel, megpróbáltam megcsinélni a dánleckémet, holnap kiderül, hogy jól sikerült e. mondjuk ha egészséges lennék se akartam volna ma kimenni, egész nap esett az eső, úgyhogy már egy szem hó nincs, most meg rákezdett fújni a szél. remélem jövő hét végén szép idő lesz, és végre eljutok a tengerparta fotózni, meg tlaán Katjával Svédországba is átmegyünk.

a Yanától kapott gyógyszert kénytelen vagyok csodaszerré minősíteni, már kétszer fujtam be a torkom vele, és határozottan javultam tőle, bár a hangomat még nem kaptam vissza, már nem fáj a torkom, és a fülemnél sem, és kevesebbet is köhögök. úgyhogy ezúton is hálámat kell kifejeznem az orosz gyógyszeriparnak a csodáért.

este megérkezett az MS csoport, úgyhogy most kevéséb vagyunk családiasan, ettől aztán mindenki az IPC-sek közül kicsit elveszett. a csoport aki jött, nagyjából velünk korú, inkább huszonévesek, meg mintha lenne egy pár harmincas. jövő héten utaznak Afrikába önkéntesnek, és itt most egy felkészítőn vesznek részt. el is lepték a common roomot, és amikor Katjával meg Nikolajjal az esti mozizás után beléptünk, hát eléggé meglepődtünk - senkit nem ismertünk a teremben. Nikolaj le is lépett aludni, mi Katjaval még bénáztunk egy kicsit, majd befutott Julien, akit szintén mellbevágott a dolog, gyorsan megölelt minket, és lelépett ő is. elég furcsa, hogy most itt van ötven ember, többen vannak nálunk, és kicsit mi meg ufónak éreztük magunkat. mindegy. holnap lesz coffe mix, ahol mi vendégül látjuk őket a szobáinkban, hogy otthonosabban érezzék magukat, amíg itt vannak, meg szokják a nemzetköziséget, és remélem, akkor majd oldódik a dolog, meghogy megértik, itt mindenki angolul beszél, és nem ér kirekeszteni a másikat, merthogy talán ez volt a legdurvább, amikor beléptünk a common roomba, hogy ők dánul beszéltek egymás között, és IPC-es között ez egyáltalán nem szokás. pl Alinával én is csak a legeslegritkább esetben beszélek magyarul, ahogy a japánok is - akármennyire gyengék angolból - sem beszélnek egymás között japánul, csak ha végképp nem érteken valamit, akkor esetleg Japánul kérdezik meg egymástól, hogy hogyan kell valamit mondani. szóval remélem, majd elmúlik ez a fura érzés az MS grouppal kapcsolatban. az viszont vicces volt, amikor a Chef bácsi ma felszólította őket, hogy ugye tudják, hogy most ők itt nem vendégek, és bizony nekik is kell mosogatni, meg takarítani vacsi után, mert ugye nem gondolják, hogy az IPC diákok egyedül csinálnak meg mindent száz ember után. volt kis szájhúzás a részükről, de végülis segítettek, ha nem is jó kedvvel.