Viser opslag med etiketten vacation. Vis alle opslag
Viser opslag med etiketten vacation. Vis alle opslag

søndag, juli 01, 2007

második rész

a Helsingøri mesék második része azzal kezdődik, hogy ma este szépen felülök a repülőre 19.55 kor, és 21.45 kor kis családom ölelő karjaiba vetem magam, majd még tíz napig eszem az életüket, meg mindazokét, akik találkozni akarnak velem.

a repülést továbbra sem szeretem, már most összevissza dobog a szivem, ha rá gondolok, de én csináltam magamnak.

ma egyébként az IISAC group elment Osloba, ahonannan majd visszetérnek az USAba, és édesek voltak, és jól megleptek, mert nem számíottam rá, de valaki nekem is csinált good-bye borítékot, és csurig volt kedves, helyes, és szerettetel teli üzenetekkel. az Israeliek meg Palesztinok holnap reggel utaznak aztán Mako meg Simon végül csakelmegy Prágába meglatogatni Luciet és Maitet, Juan Carlos Amsterdamban nyaral, Søren Porvanceban, Kristof a Summerhusban Faxelidepladsban, ahová meg is hívott juli 13-ára, amin aztán végkép meghatódtam, Runa és Garba Norvégiába mennek, Gertrud csak a környékre, Michael Olaszországba, Ayman és a gyerekek pedig lastüminute utakra vadásznak, ami Malik szájából a következőkép hangzott
- hát vagy Mallorcara, vagy Görög esetelg Törökországba megyünk, de ha nem találunk jó last minute utat, akkor apa megígérte, hogy elvisz Snekkersteanbe.(szomszéd falu, gyalog cc 15 perc), úgyhogy mindenkép fogunk utazni.

Michael egyébként minden valószínűség szerint elkapta tőlem az torokfájós, orrszívós, fejfájós nyavaját, és most othon fekszik, és remélem, hogy nem Soyako - aki épp babát vár - nem kapja el, és mire nyaralni mennek kedden, már Michael is jól lesz. tegnap egyébként valami őrült módon nyűgös volt, és annyi konstruktivitás volt benne, mint egy marék spenótban, cserébe előző este a kedvemért hamis rakott krumplit csinált (kolbász nélkül), ami elképesztően jó volt, és persze megható, mert napokkal korábban beszélegettünk a kedven ételek bermudaháromszögéről, és hogy mik a nemzeti sajátosságok.

most megyek, és csomagolok, és összepakolom két hétre a kis életem.

tirsdag, april 10, 2007

Göteborg





Szerda: Evaval - Németország - együtt utaztunk Göteborgig, úgyhogy az odafele úton végig beszélgettünk, meg bámultunk kifelé az ablakon, és csodaltuk a tengerpartot. Tsubasa a kis zöld McAlien is velünk jött (őt az eredeti Tsubasa hagyta itt nekünk, hogy velünk maradjon egy kicsit még) este 17.30-ra értünk Göteborgba, ahol Jancsi - apu unokatesója - már várt. Hazamentünk hozzájuk, és egész este csak dumáltunk, meg Jancsi zongorázott. Én rémes hibát követtem el, elfeljtettem megírni nekik, hogy vegetráiánus vagyok, így konkrétan sokkolta őket a tény, hogy nem fogom megenni a rengeteg húst, és kolbászt, továbbá nem nagyon értették miért nem eszem meg a húst, amikor az olyan finom, de nem szálltam vitába velük. Marika - Jancsi felesége - végülis kibontott nekem pár csomag salátát, és azt ettem, aminek örültem is a végén.
Csütörtökön Jancsi és Marika elvittek várost nézni, körbementünk kocsival egész Göteborgon, és elvittek a raktárukba is, ahol mindeketten dolgoznak, aztán kora este lett mire visszaértünk hozzájuk, este meg Jancsi megkért, miután emgmutattam neki az Eszter lemezében, hogy én is írtam rá szövegeket, hogy akkor írjak már neki is egyet, úgyhogy ezzel el is voltunk hajnali háromig.
Pénteken Vikivel - Jancsi lánya - együtt mentem be a belvarosba, hogy Katjaval talalkozzunk, csavarogtunk, setáltunk, beszélgettünk, aztán mivel este Viki zenetanárának volt koncerte egy templomban, 4 korül visszamentünk ebédelni, aztán irány a koncert. Jancsi be is mutatott Viki zenetanárának akinek ékes dánsággal be is mutatkoztam, mire megkérdezte; te dán vagy és beszélsz svédül?! mondtam neki, hogy nem, magyar vagyok, és picit tudok dánul. azt mondta, nem hiszi el, annyira dán a kiejtésem. én meg röhögtem magamban, és gondoltam Helle - a dántanárnő - majd jót fog röhögni ha elmesélem neki. a koncert után visszamentünk Jancsiékhoz, bemutatták együtt mit tudnak - mármint Viki hegedült, Jancsi zongorázott - aztán elmentünk Marika lányáékhoz, hogy Vikit otthagyjuk húsvétra.
Szombaton már nagyon hideg volt, nem nagyon mentünk sehova, este még a hó is esett, Vasárnap pedig már jöttem haza Helsingorbe.


a képeken fentről lefelé:
Eva és McAlien Tsubasa
Jancsi, Marika, és Viki a házuk előtt
Göteborgi Operaház
Göteborgi részlet a hegyről
Attillio - Viki hegedűtanára
Nate barátom, akivel együtt jöttem hazáig.

mandag, april 09, 2007

újra itthon!

Göteborgból haza, illetve hát Helsingorbe... tegnap Jancsi nevetett is rajtam, amikor mondtam neki, hogy akkor most jövök haza, és nem is értette elsőre. szóval hazértem, az utazas kalandos volt, mivel a sínpályát felujítják, ezért Laholmnál buszra kellett váltani, majd Angelhlmnal vissza vontra, és Laholmnal, a semmi közepén, amíg arra vártam, hogy a busz aljába én is betegyem a csomagom, egyszer csak ismerős hang szólt hozzám, és következő pillanatban már "I can't believe it" -et kiabálva borultunk egymás nyakába Nattel, és volt öröm, és hitetlenkedés, hogyhát ő mit keres ott, és én mit keresek ott, és az emberek csak csodálkozva bámultak bennünket, ahogy percenként megöleltük egymást, így végülis Helsingorig együtt jöttünk, a vasútállomáson újabb hosszú ölelkezés, hogy hamarosan látjuk egymást, aztán ő ment Koppenhágába, én meg jöttem ugye haza. azt az érzést nehéz leírni, amikor a folyóson összefutok Bakhoval, és látom az örömöt az arcán, és aztán Yana, és Simon és Mami is, mind mind megölel, és örölünk egymásnak. és tényleg az érzi az ember, hazaértem.
Göteborg jó volt, képes beszámoló késöbb.

søndag, marts 25, 2007

a Taft ereje

Helsingor, 15 C fok, napsutes, szelcsend ( a frizuram meg mindig tart) most megyek Mikhelnek segiteni a konyhaban, aztan seaside meg bringa. bun egy ilyen napon kihagyni a tengerpartot. szerintem legalabbis. persze viszem a fenykepezot, es este teszek fel uj kepeket, mielott szo erne a haz elejet, aztan meg mosnom is kene, meg dant forditani, meg annyi mindent, meg... es az emailek, amiker annyira varok igazan megerkezhetenek.
egyebkent a huseti szunetben nem csak en megyek Goteborgba, hanem Katja es Eva is, ami azert jo, mert lehet egyutt vonatozni, meg majd talan egyutt jovunk vissza is. most megyek, meg rohanok. elem az eletem.

fredag, marts 23, 2007

tudom...

tudom, reg nem irtam, mea kulpa, el vagyok havazva. a heten a kovetekzo dolgok tortnetek

hetfon volt a crossing border workshop, ahol Garba dontese alapjan a creative workshopba kerultem, meg segiteni kellett a tanar fickonak, ugyan magamtol nem ezt valaszottam volna, de talan Isten ujja volt benne. majd meglatjuk.
kedden elkuldtem egy fontos levelet - hosszan nyomoztam a neni emial cime utan, es Lucie hathahtos segitsegevel vegul meglett - most varom a valaszt, egyelore se kep, se hang. majd meglatjuk.
szerdan a szobatrsam Marina rosszul lett, mentot is hivtak hozza. szegenynak agyrazkodasa van. kedden este bulizas kozben megcsuszott, hanyatt esett, es beverte a fejet. eleg ramatyul van szegenykem, ugyhogy Maral - irani lany, Thorbjorn - dan fiu, Sarah - spanyol lany, meg en felvaltva ugraljuk korul. sajnalom szegenyt. plane, hogy nem is az o hibaja, hanem Tom - UK - miatt tortent az egesz...
csutortokon, azaz tegnap, osszeszedtem magam kicsit, es megirtam egy levelet, amit igazabol talan kedden lett volna jo, de nem volt eleg batrosagom hozza, most arra is varom a valaszt, mejg meglatjuk - ez a het ugy fest csupa ilyen dolog. egyebkent tegnap beszltem a Goteborgban lako unkanagybatyammal, es vegulis, mivel sem Kel, sem Gincsiek nem tudnak jonni a tavaszi szunetben, en megyek Goteborgba, unokanagybacsi - Jan - ma vissza is szolt, hogy okes, es akkor nezzek vonatot, mondjam mikor erkezem, es varni fognak a palyaudvaron. ugyhogy apr.5 - 8. ig Goteborgi kalandokat elek.
ma annyi volt, hogy volt Student Council valasztas, es mivel Alina mar nem akarta csinalni en kepviselem a felev hatralevo reszeben a kozep europai orszagokat a tesutletben, ami ennyit tesz, hogy idonkent programot kell szervezni, idonkent meg bicikli kulcsokat orizni, es beszedni.
holnap valoszinuleg egesz nap a gep elott fogok ulni, mivel a Middle East oran egy rakas feladatot kaptam es jovo penteken prezentalnom kell - illetve egyet kaptam, egyet magam valasztottam mar csak azert is, mert Garba allandoan piszkal, hogy nem erdekel elegge a politika. szoval amit o adott ki, az Iran epiteszete, amit en valasztottam, az a Human Rights Iranban, es ezen belul elsosroban a gyerekekre vonatkozo reszek. Ezen felul Lucie is adott feladatot, amit keddre kell megcsinalnom, aztan meg ott van a dan lecke, meg az extra feladatnak kert forditasok, szoval van dolog, es vasarnapra meg megigertem Lucienak, hogy vigyazok Maitera (a kislanya) reggel 9-10 kozott, ugyhogy vegul beszivtam ezzel az oraatallitast. ezek vannak.

søndag, marts 04, 2007

boldog Purimot mindenkinek!