Viser opslag med etiketten Crossing Borders. Vis alle opslag
Viser opslag med etiketten Crossing Borders. Vis alle opslag

søndag, juli 01, 2007

második rész

a Helsingøri mesék második része azzal kezdődik, hogy ma este szépen felülök a repülőre 19.55 kor, és 21.45 kor kis családom ölelő karjaiba vetem magam, majd még tíz napig eszem az életüket, meg mindazokét, akik találkozni akarnak velem.

a repülést továbbra sem szeretem, már most összevissza dobog a szivem, ha rá gondolok, de én csináltam magamnak.

ma egyébként az IISAC group elment Osloba, ahonannan majd visszetérnek az USAba, és édesek voltak, és jól megleptek, mert nem számíottam rá, de valaki nekem is csinált good-bye borítékot, és csurig volt kedves, helyes, és szerettetel teli üzenetekkel. az Israeliek meg Palesztinok holnap reggel utaznak aztán Mako meg Simon végül csakelmegy Prágába meglatogatni Luciet és Maitet, Juan Carlos Amsterdamban nyaral, Søren Porvanceban, Kristof a Summerhusban Faxelidepladsban, ahová meg is hívott juli 13-ára, amin aztán végkép meghatódtam, Runa és Garba Norvégiába mennek, Gertrud csak a környékre, Michael Olaszországba, Ayman és a gyerekek pedig lastüminute utakra vadásznak, ami Malik szájából a következőkép hangzott
- hát vagy Mallorcara, vagy Görög esetelg Törökországba megyünk, de ha nem találunk jó last minute utat, akkor apa megígérte, hogy elvisz Snekkersteanbe.(szomszéd falu, gyalog cc 15 perc), úgyhogy mindenkép fogunk utazni.

Michael egyébként minden valószínűség szerint elkapta tőlem az torokfájós, orrszívós, fejfájós nyavaját, és most othon fekszik, és remélem, hogy nem Soyako - aki épp babát vár - nem kapja el, és mire nyaralni mennek kedden, már Michael is jól lesz. tegnap egyébként valami őrült módon nyűgös volt, és annyi konstruktivitás volt benne, mint egy marék spenótban, cserébe előző este a kedvemért hamis rakott krumplit csinált (kolbász nélkül), ami elképesztően jó volt, és persze megható, mert napokkal korábban beszélegettünk a kedven ételek bermudaháromszögéről, és hogy mik a nemzeti sajátosságok.

most megyek, és csomagolok, és összepakolom két hétre a kis életem.

fredag, marts 23, 2007

tudom...

tudom, reg nem irtam, mea kulpa, el vagyok havazva. a heten a kovetekzo dolgok tortnetek

hetfon volt a crossing border workshop, ahol Garba dontese alapjan a creative workshopba kerultem, meg segiteni kellett a tanar fickonak, ugyan magamtol nem ezt valaszottam volna, de talan Isten ujja volt benne. majd meglatjuk.
kedden elkuldtem egy fontos levelet - hosszan nyomoztam a neni emial cime utan, es Lucie hathahtos segitsegevel vegul meglett - most varom a valaszt, egyelore se kep, se hang. majd meglatjuk.
szerdan a szobatrsam Marina rosszul lett, mentot is hivtak hozza. szegenynak agyrazkodasa van. kedden este bulizas kozben megcsuszott, hanyatt esett, es beverte a fejet. eleg ramatyul van szegenykem, ugyhogy Maral - irani lany, Thorbjorn - dan fiu, Sarah - spanyol lany, meg en felvaltva ugraljuk korul. sajnalom szegenyt. plane, hogy nem is az o hibaja, hanem Tom - UK - miatt tortent az egesz...
csutortokon, azaz tegnap, osszeszedtem magam kicsit, es megirtam egy levelet, amit igazabol talan kedden lett volna jo, de nem volt eleg batrosagom hozza, most arra is varom a valaszt, mejg meglatjuk - ez a het ugy fest csupa ilyen dolog. egyebkent tegnap beszltem a Goteborgban lako unkanagybatyammal, es vegulis, mivel sem Kel, sem Gincsiek nem tudnak jonni a tavaszi szunetben, en megyek Goteborgba, unokanagybacsi - Jan - ma vissza is szolt, hogy okes, es akkor nezzek vonatot, mondjam mikor erkezem, es varni fognak a palyaudvaron. ugyhogy apr.5 - 8. ig Goteborgi kalandokat elek.
ma annyi volt, hogy volt Student Council valasztas, es mivel Alina mar nem akarta csinalni en kepviselem a felev hatralevo reszeben a kozep europai orszagokat a tesutletben, ami ennyit tesz, hogy idonkent programot kell szervezni, idonkent meg bicikli kulcsokat orizni, es beszedni.
holnap valoszinuleg egesz nap a gep elott fogok ulni, mivel a Middle East oran egy rakas feladatot kaptam es jovo penteken prezentalnom kell - illetve egyet kaptam, egyet magam valasztottam mar csak azert is, mert Garba allandoan piszkal, hogy nem erdekel elegge a politika. szoval amit o adott ki, az Iran epiteszete, amit en valasztottam, az a Human Rights Iranban, es ezen belul elsosroban a gyerekekre vonatkozo reszek. Ezen felul Lucie is adott feladatot, amit keddre kell megcsinalnom, aztan meg ott van a dan lecke, meg az extra feladatnak kert forditasok, szoval van dolog, es vasarnapra meg megigertem Lucienak, hogy vigyazok Maitera (a kislanya) reggel 9-10 kozott, ugyhogy vegul beszivtam ezzel az oraatallitast. ezek vannak.

tirsdag, marts 20, 2007

jegeso, kod, napsutes

multheten szep ido volt vegig, csak hetfon volt kod, mivel aznap Kristoffal kirandultunk ugye. hetvegen felvaltva tuzott a nap hetagra, es esett jeg kis hungorocell gomb formatumban, ahogy epp ekdve szottyant, most meg kod van. most epp nincs oram, igy a reggelt arra tudtam hasznalani, hogy az interneten talat talat Pilates gyakorlatokat csinaltam cc egy oran at egyedul a tornateremben, es kozben csodaltam a kis to felett gomolygo kodot. hihtetlen energibombakent hatott ram az egesz.
tegnap nem volt tanitas, mert Crossing Borders workshop volt. a Crossing Borders egy olyan szevezet, ami kisebbsegi problemakkal foglalkozik, pl romak, isreali-palesztin konfliktus, es most is erre koncetralt a dolog, illetve a workshopon kulonbozo csoportokban kellett a probelamfelvetest, es valamifele megoldast bemutatni. eleg erdekes volt. en a creative workshopba kerultem, Olaf, a tanar, aki tartotta, kicsit el volt veszve, es Garba mellerendelt segitsegnek. vicces volt. kicsit pipa voltam, mert mindenki mas valszthatott, csak en nem, de vegul nem bantam meg, mert Olaf nagyon helyes ember, es e-mail cimet is csereltunk. talan egy barattal tobb itt, egy kapcsolttal tobb, ami talan tud segiteni barmennyire is szamitoan hangzik ez most.
uj szobatars aranyos, de azert vannak vele problemaim. pl kerdes nelkul kolcsonveszi a cuccaimat, ha hasznalja a laptomomat, akkor nem jelentkezik kis a msnbol, meg a skypebol, es en pl varok egy hivast, latom, be vagyok jelentkezve, es csak negyed ora ora elteltevel veszem eszre, hogy az nem is en vagyok, hanem Marina... mindegy. csak 19 eves. majd belejon. remelem.
Zura irt levelet, orultem neki, be kell valljam, hogy a hulye rendetlenesegevel egyutt is remesen hianyzik, es sokszor az t kivanom, barcsak megint o lenne a szobatarsam...
mara ennyi.