dánul...

beszélni néha rohadtul nehéz. iszonyatosan felidegesít, hogy nem jutnak eszembe a szavak, amiket már ötvennégymilliónyolcszázhuszonyolcezerkilncvenkilencszer megnéztem a szótárban.... persze ilyenkor hülyének érzem magam, meg butának mint egy tök. ráadasul Lise forszírozta, hogy erösebb csoportba menjek, mint ahol tartok, tehát ez most azt jelenti, hogy én vagyok a leggyengébb láncszem, és sokszor egy kukkot nem értek, csak próbálom elcsípni a lényeget, és akkor már nagyjából okés a dolog.
a meló - úgymint mosogatás - pont túlélehető. kb úgy néz ki az átlag napom, hogy felkelek 6.15 kor, reggelit csinálok, megpróbálom az ebédhez való terítéshez a lehető legtöbb dolgot előkészíteni Makonak, megreggelizünk 7.45 és 8.15 között, pontban 8.15 kor felszólítom a koszos edények gyűjtőhelyre pakolására, majd kihajigálom a népet, Makoval elkezdünk mosogatni, én 8.45 kor lelépek, és onnan egyedül övé a terep, mivel nekem már 8.30kor elkezdőtött a dán órám, rohanok, beesek, nem piszkálnak, tudják mi a helyzet, 10.00 - 10.30 ig van szünet, ami kávét-teát jelent, szünet vége előtt öt perccel beszedem a cuccot, gyorsan elmosom, és késve érkezem megint az órára, ahonnan a vége előtt 20 perccel lelépek, mert ebédnél rengeteg a mosatlan konyhani cucc, és ha előtte elmossuk, akkor jobban jövünk ki idővel. ezután segítünk Michaelnek kirakni az ebédet, megesszük, majd 13.15 kor megint kihajigálunk mindenkit, és 14.00 től, ha ügyesek vagyunk, akkor szabadság van elvtársak - ma pl csodák csodája 30 fok, úgyhogy fürdés volt a tengerben, ami Andreas szerint mindegy milyen idő van, egyforma hideg - meg leckeírás, kivéve, ha Kristofnak kell segítenem a délutáni programokban, de az nincs mindennap. továbbá minden hülyeséggel a diákok engem keresnek meg, én meg segítek nekik, ha kizárják magukat, nem találják meg a szobájukhoz tartozó fürdőszobát, a legközelebbi közértet, tengerpartot, belvárost, fogkefét, meg tudja Isten mi mindent még. este csak vacsi utáni mosogatás, meg takarítás van, amivel cc egy óra alatt végzünk ketten, de mar Runa rohadtul rendes volt, és egy nagy csomót segített. azt mondta hova rohajon, a gyerekei a nagymamánál nyaralnak, Garba Jeruzsálemben, ő meg most szalmaözvegy, úgyhogy legalább csinál valamit, meg örömet szerez nekünk. sokszor elgondolkodom Runán... azt hiszem rohadtul nem irigylem őt.

kis szombat esti nihil

Mako es Simon Københavnban, Malik petárdázik a kert végében, Ayman mos az alagsorban lévö laundury roomban, Juan Carlosról még nincs hír, mikor jön vissza Amsterdamból, én meg csak ülök a gép elött, levelket írok, szállást keresek augusztus közepétöl, meg küzdök a fejfájással. kint fúj a szél, még böven világos van cc 20 percig, és végre már abbahagyta és nem esik. kis szombat esti nihil. meg is nézek egy Wody Allent.

második rész

a Helsingøri mesék második része azzal kezdődik, hogy ma este szépen felülök a repülőre 19.55 kor, és 21.45 kor kis családom ölelő karjaiba vetem magam, majd még tíz napig eszem az életüket, meg mindazokét, akik találkozni akarnak velem.

a repülést továbbra sem szeretem, már most összevissza dobog a szivem, ha rá gondolok, de én csináltam magamnak.

ma egyébként az IISAC group elment Osloba, ahonannan majd visszetérnek az USAba, és édesek voltak, és jól megleptek, mert nem számíottam rá, de valaki nekem is csinált good-bye borítékot, és csurig volt kedves, helyes, és szerettetel teli üzenetekkel. az Israeliek meg Palesztinok holnap reggel utaznak aztán Mako meg Simon végül csakelmegy Prágába meglatogatni Luciet és Maitet, Juan Carlos Amsterdamban nyaral, Søren Porvanceban, Kristof a Summerhusban Faxelidepladsban, ahová meg is hívott juli 13-ára, amin aztán végkép meghatódtam, Runa és Garba Norvégiába mennek, Gertrud csak a környékre, Michael Olaszországba, Ayman és a gyerekek pedig lastüminute utakra vadásznak, ami Malik szájából a következőkép hangzott
- hát vagy Mallorcara, vagy Görög esetelg Törökországba megyünk, de ha nem találunk jó last minute utat, akkor apa megígérte, hogy elvisz Snekkersteanbe.(szomszéd falu, gyalog cc 15 perc), úgyhogy mindenkép fogunk utazni.

Michael egyébként minden valószínűség szerint elkapta tőlem az torokfájós, orrszívós, fejfájós nyavaját, és most othon fekszik, és remélem, hogy nem Soyako - aki épp babát vár - nem kapja el, és mire nyaralni mennek kedden, már Michael is jól lesz. tegnap egyébként valami őrült módon nyűgös volt, és annyi konstruktivitás volt benne, mint egy marék spenótban, cserébe előző este a kedvemért hamis rakott krumplit csinált (kolbász nélkül), ami elképesztően jó volt, és persze megható, mert napokkal korábban beszélegettünk a kedven ételek bermudaháromszögéről, és hogy mik a nemzeti sajátosságok.

most megyek, és csomagolok, és összepakolom két hétre a kis életem.

sankte Hans

tegnap este hosszas készülődés után Ayman (Chef bácsi) végre összeterelt mindannyiunkat, hogy elinduljunk egy Panjabi étterembe megünnepelni Mako és Simon eljegyzését, majd a tengerparton körbeugráljuk a Sankte Hans napi tüzet, és lerészegedjünk.mármint a lerészegedés csak Ayman tervei között szerepelt, és mivel már délután elkezdett vodka ü sprittal alapozni elég hamar össze is jött neki ez a project. az IPCüből a városba jutás már nehezebben ment, bár az étterem mindössze 10-15 perces kényelmes sétára van, de ő taxit hívott, de mikor a kocsi megérkezett mind a hetünket be akarta passzirozni egy sima passatba, persze a dirver nemet mondott, erre Ayman felháborodott, és hívott egy kisbuszt, amivel már végre elindultunk. az étteremben kicsit talán túl otthonosan érezte magát, mivel megpróbált mindent átrendezni, mondván, a főnök a haverja, néhány vendéget elüldözött, nekünk meg megmondta mit is akarunk enni, mit szeretünk (butter chikent mindenkinek!) majd lassan végre elfárdat, és csak csendben énekelgette a tell me baby, whatís the story című örökzöld egyetlen sorát, amit tud. Mako, Simon, Wintana meg én, megpróbáltunk lelépni időben, hogy még elcsípjük a tábortüzet a tengerparton meg a tüzijétékot, de Ayman addig húzta az időt, míg lemaradtunk mindenről. cserébe Mako becsípett rendesen a cobrasörtől, és egész uton hazafelé Simon hátára kéredzkedett, aki cipelte is becsülettel - mégiscsak nem sokára a férje lesz ugye - meg felváltva akart fagyit enni, és rosszul lenni a rengeteg kajától.
az étterem maga egyébként nem volt nagyon rossz, de a pesten megismert indiai éttermek messze jobbak,még a Bombay express is. eddig nem tudam elképzelni, hogyan lehet elrontani egy sós lassit, vagy a naant, de mostmár tudom. a lassit ne joghurtból, hanem creme freshből kell csinálni, amitől vizezett tejföl íz jön létre, és ccsak dobáljunk bele jégkockákat, meg egy pici sót, hogy pont zavaró legyen, hogy se nem sós, se nem édeskés tejföl íze van, a naant pedig ne nyújtsuk ki teljesen, hanem valami vastag száraz izét kreáljunk belőlle, amit természetszerüleg nem sózunk meg, és a lepkeszegymagokat is felejtsük el, meg a vajat, ami ugye a butter naan elengedheteteln összetevője. cserébe a pakora finom volt, és a mentaszósz meg mangochatni is. persze nem egy korszakalkoto jór tessen itt gondolni, hanem csak siman jóra...
mindenesetre hala Makonak, Simonnak, Wintananak meg Sulejamanak az este elég jól sült el, és jókat dumáltunk miután Ayman elcsnedesedett.
Sankte Hans meg lesz jövőre is... remélhetőleg...

IPC family

vasárnap este, miután mindenki elment, kivéve Axelt, Mayut, Wintatnat és Aroojt ,Makóval és Simonnal nekiláttunk vacsorát főzni, Juan Carlos is velünk tarott, és egészen különlges családias esténk volt. ahogy azóta is minden este, bár ugye vannak változó tényezők, de Simon, Mako, és Juan Carlos az allandó. most valahogy nagyon jó. hihtetelten béke van, tele vagyok tervekkel, és valahogy azt érzem, van helyem a világban, sőt. a helyemen vagyok...

ja és vettem egy bringát Olesyatól 150 DKK volt. szép. sárga. agyváltos. megy mint állat.