holnap

szabadulok

holnap reggel még fél napnyi manóság lesz, aztán irány az IPC meg Britta. holnap után ilyenkor simán tök jól alszom majd legalább fél tízig, nem kelt fel az óra 6kor vagy még korábban, nem ugrál senki a fejemen, és legföképen azt csinálok majd végre megint, amit én akarok, mint szabad, európai állatpolgár.

most meg pakolok. csomagolagomagoma....

hát nem mondtam volna fél éve még,

de bevallom férfiasan vágom a centit rendesen. kicsit több, mint három hét van hátra. jár az agyam, mit viszek, mi marad, hogyan csomagolok át mit és hova, mit adok el (pl.: ruhaállványt) és hogyan szorítom bele hazaköltözésemet 20kilóba meg egy kis kézi podgyászba. szortírozom az életem.

nem

jövök vissza januárban. meg is mondtam már Bettinánask és Clausnak. Bettina elksirta magát, és olyan jó fej volt, mint eddig soha, deén tartottam magam. hazamegyek. elég volt. maradok Pesten. a kis kompország visszavár, visszahív. értelmetlenül nem éri meg maradni, vagy csak a maradás kedvéért.

egyszer mindhazaérünk.

Budapest

valahogy megérkezve Pestre csak vendégnek éreztem magam, és mindenféle tét nélkül lebegtem a kis magyar valóságsokkban. Pavlov hármonegyed nyolckor csöngetett a gyomromnak, üzenet az agyba megérkezik, irány reggelizni, kinyitom a szemem, tekintem a sárga plafonra mered, és ráébredek, nuku reggeli, nuku dinning hall, old meg magad kislányom, ha éhes vagy - persze a hűtő üres. indulás a városba, megküzdeni az elemekkel. az Astorianal csak egy pogit akartam venni, de azt mondták a pékségben, hogy nincs, mivel tízezressel akartam fizteni. pedig ott állt a sok szép és mosloygós pogi, és mögöttük az undok lány, az undok lány rágója, meg az undok lány rosszkedve. nem mondtam neki semmit - urilányok kussolnak - és ahogy kiléptem a pékség ajtaján az arcomon leggördült egy könnycsepp. igen, most már érzem, itthon vagyok...