Viser opslag med etiketten Danmark. Vis alle opslag
Viser opslag med etiketten Danmark. Vis alle opslag

onsdag, november 21, 2007

nem

jövök vissza januárban. meg is mondtam már Bettinánask és Clausnak. Bettina elksirta magát, és olyan jó fej volt, mint eddig soha, deén tartottam magam. hazamegyek. elég volt. maradok Pesten. a kis kompország visszavár, visszahív. értelmetlenül nem éri meg maradni, vagy csak a maradás kedvéért.

egyszer mindhazaérünk.

mandag, maj 28, 2007

rainy face

tegnap este óta rendületlenül esik, az elveszett magyar karakterek randomszerüen előkerültek, ma reggel megérkezett a sárga színű, dán egészségbiztosítási kártyám, benne vagyok a mátrixban, máris levél is jött, hogy nyissak bankszámlát, Søren leforditotta nekem, mert csak negyedét értettem, és jól meglepődtem mert a sárga kártya mellé itt jár egy piros is, amin rögvest nyilatkoznom kell, hogy akarok e szerv donor lenni, halálom esetén... praktikus ország ez, tudtam én mindíg is. szerdán Marianna meg én a magyar filmművészet remekeiből tartunk prezentációt World Cinema órán Kristfo kérésére, és főleg a rövidfilmekről fogok beszélni, és csak segítek Mariannának a többiben. ez megy, meg a bárányfelhők.

onsdag, marts 14, 2007

new studnets

szoval jelentem uj szobatarsam megerkezett hetfon kora este. Marina kedves Argentin lany dan apukaval es remenyeimmel ellentetben egyetlen arva kukkot sem tud danul. micsoda apa az ilyen, aki nem tanitja meg a lanyat az apanyelvre. ejnye no. Contact Groupom is feltoltodott, mivel Elizabth es Gurpreet elment, csak negyen maradtunk, de most megint soka vagyunk. uj tagjaink Maral /Iran/, Matheus /Neadeland/, Katrnia / Norway/, aki mellekesen a szomszedom is. Runaval meg is beszeltuk, hogy ket het mulva megint lesz fozos este, es hat remelem jo lesz, es mindenki szeretni fog mindent. a terve , hogy vadast fozok gombaval, meg gluten mentes tesztaval, mert Kathrina glutenallergias szegeny, ugyhogy suti is csak olyan lehet. huj tenyleg. borokabogyot kell szereznem...

hetfon workshopok voltak, meg csupa ismeros dolog az introduction weekbol, tegnap pedig kirandulni voltunk kasetelyt neztunk, eszmelelten jo foto meg kortars kiallitast, aztutan pedig seteletunk egy nagyot Gillejeben, illetve ne dupla turat tettem mivel lemaradtam a csoporttol - kell nekem vilagitotornyot fotozni hosszan - aztan hosszan mentunk Mariannaval, az uj magyar lannyal, meg dumaltunk, de vlahogy sehogy ne ertuk utol a csoportot, es akkor kitalatuk, hogy menjunk vissza buszhoz, de a persze a busz mar nem volt sehol, es akkor eszembe jutott, hogy biztos atment a kikotobe es ott varja a csoportot, ugyhogy a cc 4 kmes utat szinte futva tettuk meg a kikotoig, persze a kisvarosba ahogy bertunk sehol nem taltuk a buszparkolot, de volt turista informacio, es ott ugyesen megkerdeztem, hogy a turistabuszok hol szoktak varakozni, es meg is talatuk a buszt, es izgultam, hogy Kristof veszekdni fog velem, hogy nem igaz, hogy igy le kell maradni a csoporttol, de o nem volt ott, mert elment Katjaval megkeresni bennunket - a tobbiek elmondasa szerint inkabb agoodott, mint merges volt - es akkor nagy nehezen talatunk valakit, aki tudta a teacher on duty szamat, mert persze mobil siznte senkinel, es a Kristof szama szinten, szoval felhivtuk Sorent, aki felhivta Kristofot, hogy megvagyunk es ne keressen tovabb, es amikor visszaert lattam rajta, hogy megkonnyebbult, hogy megvagyunk, es nem tunt mergesnek, en meg leszalltam a buszrol is, hogy lassa, megvagyok tenyleg, es mondtam is neki, hogy remsen sajnalom, es hulye dolog, es akkor megolelt, olyan igazi apukas olelessel, en meg majdnem elbogtem magam. este meg a vacsoranal is viccelodott velem az egesz buta tortenten, meg azt is mondt,a hogy ne aggodjak, elofrdul, es remeli, hogy szep kepeket csinaltam.

ma mar rendes tanitas volt, kicsit valtozott az orarendem, mivel megvaltoztak a blokkok, es most igy nez ki a dolog
Drama heti 4 ora Sorennel
World Cinema heti 4 ora Kristoffal
Danish Line heti 8 ora
Photography heti 4 ora
Self Express heti 4 ora / ez ugye tovabbra is nekem fotot es labort jelent
Middle East studies heti 4 ora Garbaval, de ez meg valtozhat, mert nem tudom, hogy van e bennem eleg politikai erdeklodes, ha nem tetszik, akkor jovo heten atmehetek masik kurzusra meg ami vagy a Denmark line lesz heti 8 oraban, vagy Managment, amirol meg nagyon sok jot hallottam, es eleg erdekesnek tunik, foleg NGOval, meg palyazati lehetosegekkel foglalkoznak. sajnos a Choir es a European Culture oraktol el bucsuztam, mert a Choir egy idoben van a photographyval, szoval csak onkenteskent tuok benne reszt venni, ami azert rossz, mert a zene nagyon hianyzik majd, de Katja megigerte, hogy megtanitja majd nekem a dalokat, es akkor a performance nighton majd azert enekelhetek veluk, viszont igy sajna egy oram sem lenne Sorennel, ezert a European Culturet elcsereltem a Dramara, mert Soren nagyon jo tanar, es nagyon szeretem az orait, es jo vele kezdeni a hetet.

egyebkent vilag vicce, de Murphy erre is jar, mivel tegnap elott ragyogo napsutes volt, tegnap oriasi kod, meg meg megint sut a nap. Kristof bosszankodott is miatta rendesen, de en orultem tegnap a kodnek. gyonyor volt.

a kepek fentrol lefele
a kirlayi nyari rezidencia
csoportkep az epulet elott
a V. Chritstan palotaja elott allo szokokut
Katja es Justin a kastelyban

tirsdag, februar 06, 2007

dag23

átöltöztettem a blogot. egyelőre így néz ki, majd még megpróbálom a fejléet kicsit pofozgatni, meg képet beletenni.

ma eddig egyébként semmi izgalom, voltunk Denmark Line keretében egy öregek otthonában, ami t - szerintem - viccesen Hamletnak hívnak. csináltam pár fotót az analóggal, amit majd holnap Lucivel vagy Pippel előhívok - a lomoval együtt. egyébként reggel, meg délelőtt esett hó, nem sok, és mivel mostmár szép napos langyos idő van, olvad is. egyébként a Hamlethez közel megtaláltam az egyik partszakaszt, amit fotózni szeretnék. remélem holnap szép idő lesz, és akkor odabringázok.