hétfön

érkezem Pestre. remélem EZT valahogy megúszom. persze ha nem így lenne, nem is én lennék.

tegnap egyébként Nikolaj sikeresen megszöktetett, egészen a reptérig futottunk a cuccaimmal, ahol a megörzöben hagytam öket, én meg elhúztam az IPCbe elköszönni, és egyre csak járt a fejemben a dal, "s a végén hogy számolsz el, elmúlt egy év". aztán mikor Søren megölelt, éreztem megint, amit pár hónapja amikor Juan Carlos búcsúzott, hogy egy könnycsepp szorult, az arcunk közé, és hallottam, ahogySøren annyit mond,God only knows.... és hogy úgy van.

most Britta lakásábn ülök, és hamarosan megyek aludni. ö holnap jö haza Jyllandról, ahová szülinapozni ment barátokkal.
holnap este Thorbjørnnél lesz Julefrokost, mindenki föz valami tradcionálisat, úgyhogy a végén tizenegy különbözö étleünk lesz. már alig várom.

back

Helsingør, 14 fok, kis esö, enyhe szél, de a Taft még mindíg tart.
a visszafelé utat mindenféle kaland nélkül megúsztam. azt hiszem a gépen az egyetlen zavaró tényezö a mögöttem lévö ülésen röfögve parizeres szendvicset csámcsogó két asszony volt, akik versenyeztek, melyikük eszik többet és gyorsabban. vidám volt.
mostmár hazaértem, és rémes csend van, senki nem ért még vissza rajtam kívül, illetve Jeppe itt van, de ö meg hosszasan exuzálta magát, most ért haza munkából, és hulla fáradt. szóval ma még egyedül, de holnap már jön vissza Prahaból Mako és Simon, meg Juan Carlos Amsterdamból, és minden jó lesz. most megyek nézek valami kaját, mert kilukad a gyomrom...

a bogár kávézó

ma meglátogattam Ágit, Vincét és Pepebabát - irtózatos döbbenet és közhely, hogy nőnek a gyerekek - este pedig a bogárkávézóban terveket szőttünk Pannal, megváltottuk a világot Lujzival, aztán Peettel is, megnéztük a dörgés után a villámlást, meg az esőt, limonádét ittunk és szódát, meg volt aki kakót, Peet blogger bogarat rajzolt, vátuk Pirkót és Alexet, nevettünk, búcsúztunk, várkoztam ,éjjel egykor káposztás pogácsát ettünk a Rákóczi pékségben, csöpörgő eső sétáltunk a Rákóczi úton, a végén nagy ölelés és búcsú. how do you measure a year of the life...

itthon

mostmár, hogy egy hete itthon vagyok, lassan kezdek visszaszokni, és nem kérek elnézést a buszon a angolul, meg dánul. jó újra megölelni a családot, a barátokat, végigjárni a régi helyeket. csütörtökön megyek vissza. itthonról haza.

Budapest

valahogy megérkezve Pestre csak vendégnek éreztem magam, és mindenféle tét nélkül lebegtem a kis magyar valóságsokkban. Pavlov hármonegyed nyolckor csöngetett a gyomromnak, üzenet az agyba megérkezik, irány reggelizni, kinyitom a szemem, tekintem a sárga plafonra mered, és ráébredek, nuku reggeli, nuku dinning hall, old meg magad kislányom, ha éhes vagy - persze a hűtő üres. indulás a városba, megküzdeni az elemekkel. az Astorianal csak egy pogit akartam venni, de azt mondták a pékségben, hogy nincs, mivel tízezressel akartam fizteni. pedig ott állt a sok szép és mosloygós pogi, és mögöttük az undok lány, az undok lány rágója, meg az undok lány rosszkedve. nem mondtam neki semmit - urilányok kussolnak - és ahogy kiléptem a pékség ajtaján az arcomon leggördült egy könnycsepp. igen, most már érzem, itthon vagyok...