Viser opslag med etiketten performance night. Vis alle opslag
Viser opslag med etiketten performance night. Vis alle opslag

fredag, juni 15, 2007

eljött az óra, eljött a perc

tegnap este megvolt a performance night, hajnali egyig tartott. minden szuperul sikerült, a dalt, amit írtam és Søren zongorázott, és persze ő krealta a kíséretet - imádták, a sketch, amiben rendezőt játszottam, jól sikerült, nem feljetettem el a szövegemet sehol, és Juilen is összeszedte magát estére, szóval most kéne, hogy jöjjön a vége főcím, blog bezár, a Helsingøri mesék ezennek véget értek...
de nem így van. a Helsingøri meséknek koránt sincs vége, ahogy Dániai létem sem fejeződik még be egy jó ideig, ha minden igaz. július 1-ére szól a repülőjegyem és mindössze két hetes villámlátogatást teszek a lángoktól ölelt kis komp-országban, majd visszatérek ide, és hogy aztán mi lesz, még fedje homály kicsit. mindennek megvan a maga ideje. most pl annak, hogy a szépen felújított party-roomban mégegyszer együtt ropjam ezzel az ötvenyolc emberrel a világ harminchárom országából, és mégegyszer megöleljem őket, van akit talán életemben utoljára.


so long, and thanks for all the fish

onsdag, juni 13, 2007

utolsó napok

a Spring term 2007 a végét járja, napjaink meg vannak számlálva. hétfőn volt utoljára rendes tanítás, tegnap óta kreatív napok vannak, mindenki gőzerővel készül a holnap esti performance nightra, sketchek, dalok, slideshowk, a photography és a self express class kiállításai, Moto és Axel filmjei, Simon animácója, Tom short playe. a borítékok a falon a commonroomban, meg alig alig vannak bennünk üzenetek, de lassan telnek, Eva blogot gyárt a termnek, amibe majd mind irhatunk, és remélem fogunk is.

a tegnapig györnyörű napos idő most kezd hidegre fordulni, esőszag van a levegőben, de most valahogy jólesik, még a megázás is kedvemre lenne. ma délután Kristoffal körbetekertünk Helsingørben, és jó volt, pont mint cc egy hónapja az excursion weeken, és tegnap próbáltam Sørennel a dalt, amit énekelni fogok, és amit én írtam, és izgulok, hogy hogy fog menni. Søren meg annyira biztat, és annyira hisz bennem, hogy olykor zavarba jövök tőle. holnap még végső hajrá, és pénteken, majd délben tessék erősen koncentrálni, és rám gondolni...