második nap II.

tegnap kaptunk egy welcome pack - ot, ami elég sok infót tartalmaz, pl. benne van az órarend, amiből az ember ki tudja választani melyik tanegységet szerné felvenni, és az mikor van. nekem ugye a legfontosabb dolog a fotó, úgyhogy azt gyorsan be is jelöltem magamnak, ezutána world cinema érdekel legjobban, ami sajnos a fotóval egy időben van, úgyhogy gyanús, hogy buktam a dolgot. minimum 28 órát kell felvenni egy héten, én 36 órányit néztem ki, és így is az van, minden szerdán ebéd után tulajdonkép csak a kiadott házikat fogom csinálni, de délután nincs órám már, és nem választottam semmit, a mi vacsi utánra esik. nagy szívfájdalmam, hogy nem csak a world cinema, hanem az English 2 is egy időben van a fotózással, és így még egy olyan tárgyról lematradok, amit fontosnak tartok, már csak azért is, hogy Himesh ne mondhassa legközelebb, hogy a délután agngolomat jobban szereti, mint a reggelit.

a nyelvvel egyébként nagyvonalkban nincsenek problémáim, általában véve értem, amit mondanak nekem, még a viccekből is eljut valami hozzám, de azt vettem észre, ha túl halkan mondanak valamit - pl a Japánok, aki alig hallatóan beszélnek, vagy anyanylevű beszél hozzám, akkor alig értem őket, és ettől kicsit hülyén érzem magam, pedig mindenki halál türelmes. mondjuk Zurához képest eszeveszett jól beszélek angolul, ő inkább csak pötyög, és sokszor olyan lassan jut el a lényeghez, hogy elveszíti a fonalat. legkönnyeben Makóval, és Markétával tudok beszélni. érdekes, ahogy látom, hogyan alakulnak a kis körök, és pl a keleteurópaik - Rymma - egy Ukrán lány, Markéta - cseh lány, Olysia, és Yana - orosz lányok, meg a japánok - akik meglepően sokan vannak, tűnik úgy, hogy egy körbe állnak össze. mondjuk a japánok nagyon összetartnak, az ismerkedős játék közben szinte csak egymásnak dobták a labdát. a másik nagy kör az amerikai diákok, akiket e legnehezebben értek meg. mármint az angol velük megy a legkevésbé. talán túl gyorsan beszélnek, talán az amerikai akcentus teszi, nem tudom, de mindenestere Garbat, aki borzadályos afrikai akcentussal beszél hamarabb értem, mint az anyanyelvűeket. illetve ez sem mindig igaz, mert Nate-et pl tök jól értem, de a lányok igazi rágógumi angolt használnak, még a saját nevemet sem tudom kibogozni a mondandójukból. viszont kedvesek, és türelmesek. remélem bírják, amíg megszokja a fülem.

ma megvolt az első nagy közös ebéd, valami eszméletlen jó a kaja, volt olaszos tészta, grill zöldség, meg saláta, meg a tegnap estéről maradt tai curry, vacsorára pedig valami curry szerű dolog ismét krumplipürével, és salátával. rengeteg salátát adnak, és elég komolyan veszik, ha valaki vega. viszont nem csinélnak az egészből nagy cécót, ami ugye magyarországon szokatlan.

ma este volt coffe mix, ami egy csapatépítő program, délután Simone körbejárt, hogy ki vállalja, hogy host legyen, és többek között engem is megtalált. vacsi után a konyhába kellett mennünk, ahol már süti meg gyümölcs várt bennünket, ezt a szobába kellett vinni, és úgymond vendégül látni vele öt embert, akik egy kalapból húzták ki, hogy melyik szobában vendégeskednek. elég jól sikerült, bár voltak nagy csendek, de voltak röhögések, meg betettem egy kis zenét, és az valamit talán oldótt a kezdeti eszültségen, meg késöbb az is, hogy Mako bejött, és konkrétan beszélgetéseket kezdeményezett. helyes volt nagyon, ahogy igyekezett.

délután végre eljutottam a városba, - megtaláltam Pannak a zöld és piros világító tornyokat, -(úgyhogy légyszíves leadni a tizenötkilót de gyorsan, és jönni) - csináltam pár képet, bár nem vagyok elragadtatva tőlük - egyrészt nem volt nálam állvány, cserébe vizsonlag sötét volt, mert ma szinte egész nap esett. a város gyönyörű, és remélem hétvégén lesz egy kis idő, hogy kimenjek fotózni. meg is beszéltem Rimmával, hogy majd együtt, meg Markhetával, és ha szép idő lesz, talán Helsingborgba is átmegyünk. ma egyébként megjött a másik két magyar lányból az egyik, aki igazából nem is magyar, hanem román, de élég sokat élt magyarországon, most meg Oregonban lakik, és onnét jött. frusztrálóan jól beszél angolul. kétságbe vagyok esve, hogy én sosem fogok így tudni... ez van.