ma megvolt az első közös nagy vacsi. a kaja jó - valami curry jellegű dolgot kaptunk rízzsel, meg salátával - ez utóbbi eléggé bejött. a vacsi végén megkérdezték ki akar mosogatni, sajnos lemaradtam, de holnap már én leszek a napos, úgyhogy ez a nemszeretem jellegű dolgo legalább le van tudva egy időre, bár előbb - utóbb megint rám kerül a sor ugye.
este volt bemutatkozás, állítólag még jön két magyar lány, de egyelőre én vagyok az egyelten , amit nem nagyon bánok. az igazgató , Kristof hosszan beszélt az IPC szellemiségéről és történetéről, és közben énekeltünk, Soren vezetésével, szóval elég komolya a közösség építés, és bár még meglehetősen félénk vagyok - ki gondolta volna - azért lssan barátkozom, és igyekszem legyűrni a fix frusztrációmat, hogy nem tudok eléggé angolul.
a szobám a földszibnten van, franciabalakkal nyílik egy zárt kertre, és ez nekem nagyon bejön, és hogy nehogy honvágyam legyen pont a szobámmal szemben egy óriási Budapest poszter van kitéve, szóval egyenlőre esélytelen a hazavágyódás. mondjuk nyoma sincs bennem a honvágynak, és eléggé otthon érzem magam. a szombat esti sírós hangulatnak nyoma sincs, inkább valami végtelen béke van bennem, és érzem, most a helyemen vagyok, ott, ahol lennem kell. a szomszéd szobába ma megjött a lakó, egy indiai lány - Pretty - első kérdése az volt, hogy ugye nem zavar bennünket, ha ő hajnali fél háromkor imádkozik és fürdik, kicsit meglepődtem az időponton, de persze nem zavar. vagy ha zavarna sem szeretnék valakit megbántani azzal, hogy nem gyakorlolhatja a vallását a neki tetsző módon és időpontban. persze ez a tömegnészárlós vallásgyakrolásra nem vonatkozik. szerintem Pretty nem az a fajta...
egyébként az utazás során a legviccesebb élményem az volt, hogy a szomszédomaml beszélgettem - aki egy olyan ötvenes jólszituált jovális pasi, és mérhtetlen kedves - és kérdezgte, hogy mit fogok csinálni Dániában, és meg mondtam, hogy tanulni, kérdezte, hogy hol, mondtam hogy egy Volkhojskoléban, mire mondta, hogy ő a hetvenes évek végén így jött el Lengyelországból, és ő az IPCben tanult, és én hová megyek. eléggé meglepődtünk mindeketten, hogy végülis összeköt bennünket ez az iskola, és eszembe jutnak Orsi szavai, amikor azt mondta - ne is tagadd ;) - hogy bármerre jár az ember a világban, ha IPC-s emberrel találkozik, biztos lehet benne, hogy minden oké. és fura volt ezt úgy átélni, hogy még be sem tettem a lábam a suliba, és máris éreztem a dolgonak a lényegét. és jó érzés volt ennek az embernek az arcán az örömöt látni, hogy valaki odamegy, ahonnan ő is indult. merthogy véletlenek márpedig véltelenül sincsenek ugye...
este volt bemutatkozás, állítólag még jön két magyar lány, de egyelőre én vagyok az egyelten , amit nem nagyon bánok. az igazgató , Kristof hosszan beszélt az IPC szellemiségéről és történetéről, és közben énekeltünk, Soren vezetésével, szóval elég komolya a közösség építés, és bár még meglehetősen félénk vagyok - ki gondolta volna - azért lssan barátkozom, és igyekszem legyűrni a fix frusztrációmat, hogy nem tudok eléggé angolul.
a szobám a földszibnten van, franciabalakkal nyílik egy zárt kertre, és ez nekem nagyon bejön, és hogy nehogy honvágyam legyen pont a szobámmal szemben egy óriási Budapest poszter van kitéve, szóval egyenlőre esélytelen a hazavágyódás. mondjuk nyoma sincs bennem a honvágynak, és eléggé otthon érzem magam. a szombat esti sírós hangulatnak nyoma sincs, inkább valami végtelen béke van bennem, és érzem, most a helyemen vagyok, ott, ahol lennem kell. a szomszéd szobába ma megjött a lakó, egy indiai lány - Pretty - első kérdése az volt, hogy ugye nem zavar bennünket, ha ő hajnali fél háromkor imádkozik és fürdik, kicsit meglepődtem az időponton, de persze nem zavar. vagy ha zavarna sem szeretnék valakit megbántani azzal, hogy nem gyakorlolhatja a vallását a neki tetsző módon és időpontban. persze ez a tömegnészárlós vallásgyakrolásra nem vonatkozik. szerintem Pretty nem az a fajta...
egyébként az utazás során a legviccesebb élményem az volt, hogy a szomszédomaml beszélgettem - aki egy olyan ötvenes jólszituált jovális pasi, és mérhtetlen kedves - és kérdezgte, hogy mit fogok csinálni Dániában, és meg mondtam, hogy tanulni, kérdezte, hogy hol, mondtam hogy egy Volkhojskoléban, mire mondta, hogy ő a hetvenes évek végén így jött el Lengyelországból, és ő az IPCben tanult, és én hová megyek. eléggé meglepődtünk mindeketten, hogy végülis összeköt bennünket ez az iskola, és eszembe jutnak Orsi szavai, amikor azt mondta - ne is tagadd ;) - hogy bármerre jár az ember a világban, ha IPC-s emberrel találkozik, biztos lehet benne, hogy minden oké. és fura volt ezt úgy átélni, hogy még be sem tettem a lábam a suliba, és máris éreztem a dolgonak a lényegét. és jó érzés volt ennek az embernek az arcán az örömöt látni, hogy valaki odamegy, ahonnan ő is indult. merthogy véletlenek márpedig véltelenül sincsenek ugye...
Ingen kommentarer:
Send en kommentar