kilncedik nap

tegnap megvolt az első Dán nyelvórám. jobban ment így első nekifutásra, mint reméltem. főleg japánok vannak a csoport, a két amcsi kiscsaj, Yana, meg az észt fiú, Silver. Dán után vacsizni mentünk. aztán megkértem Nikolajt, hogy volt pár mondtat, amit nem tudtam rendesen leírni fonetikusan, hogy legyen olyan drága, és mondja el nekem jó lassan tagoltan, hogy le tudjam írni. még beszélgettünk, majd csatlakozott hozzánk Eva is, aztán végre megjött Rolando - ő tanítja a Self Expressiont - hogy megmutassam neki a fotóimat. eléggé bejöttek neki, mondta is, hogy legyen az, hogy akkor az ő óráján ne agyagozzak, hanem ott is fotózzak, és majd Lucievel is beszél, hogy akkor ketten foglakozzanak velem, mert szerinte tehetséges vagyok. emlegetett is valami svéd barátját, akinek be akar mutatni - képügynök az illető - hátha el tudná adni egy pár fotómat, meg szerinte csináljak albumot, és adjam ki, szóval bíztatott és lelkes is volt egyben, meg kérdezte, hogy nem akarok e esteleg itt Dániában kiállítást, amit persze hogyne, meg nagyon, meg borzasztóan nagy álmom, de nem látom realitását a dolgoknak, inkább jelnek fogom fel, hogy jó helyen vagyok, jó időben, jó emberek között.

az este végére aztén sajnos elég randomszerűen és gyorsan szarul lettem. minden különösebb átmenet nélkül elkezdett fájni a torkom, majd ráyott a hideg. el is mentem lefeküdni, Zura, amikor meglátta, hogy vacogok, ideadta nekem a saját plusz takaróját, amin mérhetetlen mód meghtatódtam. mindenki nagyon nagyon segítőkész, és kedves. most viszont megyek vissza aludni kicst, mert bár sem lázam nincs, sema torkom nem féj már, elég gyengének érzem magam. mondjuk szerintem életemben nem volt ilzen rövid idő alatt ilyen heves lefolyású betegésgem...

és megint esik a hó. vagy még mindíg. nem eldöntött...