szorongatom

a nadrágom gombját. egyik lábamról a másikra ugrálok, és csak magamban éneklem, kéménysepröt láttam, szerencsét talátam. merthogy épp itt van a kéményseprö, és sepri a kéményt, én meg csendben remélem, hogy 1.) a szerencse azé, aki látja, és nem azé, akié a ház, kettö, ha a kéményseprö teljes itt tartózkodása alatt éneklem a kis strófát, akkor tuti használ a dolog.

egyébként ma, a nemzetközileg is körözött, és rettegett energia vámpír, közismertebb nevén Bettina, reggel már nyolckor lecsapott.

szóval akkor most várom a szerencsém. remélem hamarosan betoppan. rámférne.

12 munkanap

illetve 11,5.... ennyi van hátra. visszaszámlálás. egy éve még pont ellenkezö irányba történt. pontosan emlékszem. mintha csak tegnap volna, vagy pont ezer fényévvel ezelött...

tegnap sikerült Wintivel találkozni Koppenhágában, aztán Brittával is, holnap Lyngbyben Nicolaj vár, pénteken pedig megint megyek az IPCbe, akustic night lesz, és Haoval énekelni fogunk, ha minden igaz. whole new world.

ma pedig jön ide Sashi, aki mindenáron itt akar dolgozni helyettem. remélem összejön neki, amire vágyik, mégha azt nem is kívánom, hogy ide jöjjön. fura helyzet ez.

este

Wintanát vártam a buszmegállóban, aztán a Nettó elött, végül sikerült, megtaláltuk egymást Koppenhága labirintusában, és együtt érkeaztünk Britához, ahol hosszú, éjszakába nyúló beszélgetés, meg kivágós és pasta party volt csak csajoknak. hálás vagyok, hogy vannak barátaim. és ez a kát lány talán már inkább olyan, mintha növérek lennénk. jó, hogy ök vannak. nem kicist.

hát nem mondtam volna fél éve még,

de bevallom férfiasan vágom a centit rendesen. kicsit több, mint három hét van hátra. jár az agyam, mit viszek, mi marad, hogyan csomagolok át mit és hova, mit adok el (pl.: ruhaállványt) és hogyan szorítom bele hazaköltözésemet 20kilóba meg egy kis kézi podgyászba. szortírozom az életem.

hiába is várja az ember, hogy egyesek megértsenek valamit, nem megy sokszor.

hiszen van, aki sosem változik. Bettina tegnap még pityergett a szomorú sorsán, hogy nem elég, hogy holnap eldaja a lovát, akit imád, hanem még én is itthagyom öt.

aztán ma reggel elövezette, hogy szeretné, ha vele mennék és csinálnék fotókat róla meg a lóról. elmentem csináltam. most takaríthatok este ugye, és fözhetek is megint, mert azt is elövezette, hogy hogy fog nekik hiányozni a föztöm, és jaj mi lesz velük nélkülem. aztán végül nagy kegyesen megengedte, hogy csak a földszintet sikáljam ma ki, az emeletet hagyhatom holnapra. még jó, hogy nagyjából pont erre számítottam töle. bár így lenne lottó ötösöm...

és ha most valaki megkérdezi

mire is volt jó ez az egész. hát kész a válasz. nem biztos, hogy kielégítö, de van. volt egy álmom, hogy kipróbáljam magam külföldön. lássam, mennyit is érek én magam, és mire viszem. nem vittem semmire, vagy nem vittem sokra. de túl sok idöt sem adtam magamnak. ugyanakkor nem érzem azt, hogy kudarcot vallottam volna, mert ember maradtam mindíg minden körülmények között, mert tanultam sokat magamról, a világról és arról, hogy vannak tökéletes mini világok - lásd: IPC - de nem szabad úgy ragaszkodni hozzájuk, ahogy én ragaszkodtam, és ezzel függövé váltam, kissé elszakadva a valóságtól. és megtanultam végre azt is, hogy a boldogság az az, ha olyan meberek vesznek körül, akiket szeretek, akik szeretnek, és a béke nem egy másik bolygón keresendö, hanem valahol ott mélyen belül. mert kell kötni a különbékét Istennel / sorssal /magunkkal /a világgal. mindegy, hogyan hívjuk.

most, hogy tegnap végre megmondtam nekik, csak december 17-ig maradok megkönnyebbültem, felszabadultam. három és fél hét. fél lábon is kibirom, és vége. és már most, innen igyekszem szervezni az otthoni új életemet. mert brand new life lesz, az egészen biztos. és az is, hogy máskép fogok látni, értékelni dolgokat mindazzal amit most magam mögött hagyok. söt mi több, ez a blog a december 17én bezár. nem írok bele többet.
egy év az életemböl. egy év. nem sok, de ami történt, és amivel gazdagított, az több, mint ami eddig összesen történt velem.

vannak barátaim a föld ötvenöt különbözö országából, akik sorban küldik a leveleket, menjek meglátogatni öket.
tarozom soha el nem múló ezer meg ezer kötelékkel egy közösséghez, amit IPCnek hívnak, és ami bárhol bármikor a föld bármely pontján egy korábbi, akár ismeretlen diáktól is egy jó szót, egy baráti ölelést, egy csésze teát, egy szelet kenyeret, egy helyet a nap alatt jelent. hálás vagyok, hogy ezt megkaphattam. nem tudom elmondani mennyire.

365 nap megannyi perce,

365 nappal és éj

365-ször ébreszt a reggel,

s a végén hogy számolsz el, elmúlt egy év

volt hajnal volt alkony

volt harc és volt béke

volt méter és tétel

volt könny és mosoly

volt káve volt kifli,

volt sok jó és rossz nap

de mégis hogy számolsz el, elmúlt egy év

szerelem volt

szerelem volt

szerelem volt

szerelem kell

365 nap megannyi perce,

365 nappal és éj

365 nap, s van e rá válasz, a végén hogy számolsz el, elmúlt egy év.

és ott van e ö, és mond számíthat e rád

és tudod e mit jelent a "holtunkig már"

hát eljött az óra, és eljött a perc

hogy ünnepeljünk, elmúlt egy év ahogy eddig sosem!

szerelem volt

szerelem volt

szerelem volt

szerelem kell

szerelem kell

nem

jövök vissza januárban. meg is mondtam már Bettinánask és Clausnak. Bettina elksirta magát, és olyan jó fej volt, mint eddig soha, deén tartottam magam. hazamegyek. elég volt. maradok Pesten. a kis kompország visszavár, visszahív. értelmetlenül nem éri meg maradni, vagy csak a maradás kedvéért.

egyszer mindhazaérünk.

azt mondta

Bettina, szerinte nem is érzem magam szarul, és ez az egész csak arra megy ki, hogy ne kelljen dologznom, mivel tegnap cheteltem, és ö, amikor bejött a szobámba, ezt látta. és szerinte ez olyan, mintha mondjuk elmennék kávézni, vagy shoppingolni a barátaimmal, miközben beteg vagyok. mert akkor ugye nem is vagyok beteg.

egyébként határozottan jobban vagyok, csak rohadtul fázom. nincs lázam, csak fázom. kint meg iszonyat sötét van, a nap is csak nyolc felé kel fel. azt hiszem, ez nem egy jó nap. mindegy. túl leszek rajta, és után már csak három nap a hétvégéig.

villám üzemmódban

kitakarítottam, aztán gyomorfájtam meg szipogni kezdtem és megmondtam a rabszolgatartómnak, hogy szarul vagyok le akarok feküdni. csodák csodája békénhagyott. persze amíg a terítö vasalását fejeztem be éppen, megkérdezte a biztonság kedvéért, hogy nem lettem e jobban, mert palacsintát kéne sütni, de én határozottan nemet mondtam. na jó nem harátozottan, hanem egyI don´t think so val intéztem el, amire megnyugtatott, hogy nem baj, majd vesz valamit a vendégeinek. mondjuk volt benne egy adag mártiromság, de teszek rá. aztán eltüntem a szobámban, neteztem kicsit, meg aludtam vagy két órát. gyomorfájás nem múlik nyilván pszichés.
még tegnap este a Body Shop állásajánlatára elküldtem egy jelentkezést, és már válaszoltak is, hogy tizennégy napon belül jól megkeresnek, hogy megnézzük együtt a medvét. hát ez van.

éjjel,

álmomban, hazaszöktem anyukámhoz, aki egy tengeriparti kis házban lakott szemben a Gellért heggyel - és egy fantasztikus naplementével - amikor is hirtelen bombák csapódtak oda, ahol az én szobám volt a házban, majd kommandósok érkeztek, és el akarták venni a laptopomat, de gyorsabb voltam mint ök, aztán a végén feladtam magam, mert túl sok bomba jött, és nem akartam anyukám házát lerombolni hagyni. úgyhogy vesztettem, a laptopomat odaadtam anyukámnak, hogy örízze meg emlékül. engem meg elvittek vissza Dániába házimanónak.

tizenkettö felé

megérkezve Klampenborgba csak egy idös pár volt az állomáson, hiába hívtam Nikolajt ki volt kapcsolva, így aztán kicsit elveszve álltam a pályaudvaron kezemben a szülinapra szánt fotóval. aztán percekkel késöbb kiderült, a pár Nikolaj szülei, és már úton is voltunk a hatalmas parkba vezetö úton, ahol az étterem volt. jól sikerült, ettünk friss, meleg édeskés zsemlécskéket vajjal meg sajttal, emg persze volt torta, és habos kakaó. igazi békebeli szülinap. ut+an meg sétáltunk egyet az erdöben, és nevettünk meg fáztunk, aztán megint nevettünk, és volt boldogság. aztán haza értem, kiegyenesítettem a kártyaolvasóban az elgörbült kis lábacskát, úgyhogy most mükodik megint, kicsit körbenéztem mi újság fent, de nem bírtam a kupit, amit csináltak, és aminek a közepén Bettina mártír arccal ült és miközben ö maga is evett etette a két gyereket, és kitartán, de fásultan veszekedett, szóval lemenekültem a szobámba. most sült szalonna szag van, én meg éhes vagyok ugyan, de nincs semmi kedvem hozzájuk, meg a reggel óta rohadó edényhegyhez, meg kuplerájzhoz. egyszerüen képtelen vagyok megérti, hogyan állíthatja magáról ez anö, hogy igénye van a rendre, meg a tisztaságra, amikor láthatóan nem tesz arrébb egyetlen hajszálat sem egész hétvégén, és élnek a dagonyában. (tegnap este is én csináltam rendet.) meg csináltam mást is tegnap este. olyan tésztát, hogy hinnye. kiföztem a pennét, és a tetjére egy kanál philadelphia sajtkrémet tettem, meg oliva pestót, meg pirított fenyömagot ésmazsolát,és blansírozott póréhagymát. isteni volt. jaj. de mit eszek ma.... fogalmam sincs. de rohadtul éhes vagyok...

voltam

tegnap végül a nagy Dán teszten. meglepően jól sikerült, a hármas modulba akart a néni berkani a hatból. mondtam neki, hinnye, értem én, hogy ő bízik bennem, nede szerény, ámde semmitmondó véleményem szerint, ha a kettes csoportba tesz be, az nekem már bőven jó. így is lett. persze kalndok akadtak megint útközben, mivel defektet kaptam. a bringa csak jövö héten lesz kész, addig marad a számomra gazdaságtalan tömegkölekedés. meg a spóroláas, hogy ki tudjam fizetni a javítást. ez megy. meg a bárányfelhők.

rövid tanmese arról, hogy mi is a demokrácia igazából

- marha jó dolog ez a szavazás - mondta ma Marcus. - igen igen. felelte Claus. és láthatóan nagyon büszke volt a fiára.- igen - felete magabiztosan Rontó Pál uram - nagyon klassz, hogy az ember bemegy egy kis szobába. rajzol valamit egy papírra, bedobja egy a dobozba, és a végén kap érte csokit.

neveljünk demokráciára.

tegnap

voltam photoworksopon. hát mit szépítsem. kidobott pénz volt, amit a kifizettem érte. dögunalmas elöadások voltak, meg a vegyél új, jobb, szebb drágább felszerelést cimü örökzöld.

már várom, hogy újra Pesten legyek. most ez van. meg az, hogy továbbra sem tudjuk, mi történt Laurával. egyfolytában eszembe jut.

soha

nem fogom tudni megérteni, és felfogni, hogy valaki tizenkielnc évesen hipp-hopp meghal minden elözetes betegségra vagy bármi ilyesmire utaló jel nélkül. soha.

remember to Laura.

just picturs

egyébként

meg ma nem tudom mi ütött Marcusba, de amikor hazaértem, akkor odarohant hozzam, és megölelt. én meg csak álltam emghatódva, a kis szöszke fejét simogatva. Rontó Pál uram... édes pofa.

annyi

agyam van, mint egy marék faforgácsnak. és hogy miért? hát elmondom. ma nagy hévvel nekikészültem a nyelviskolai tesztnek, még egy korábbi jegyzetbe is belenéztem, hátha az segít valamit. kettörko, merthogy négyre volt idöpontom még egyszer leültem a gép elë, hogy megnézzem a térképen merre is van pontosan az iskola, és akkor látom, hogy basztikuli, nekem kettöre van idöpontom. never mind, gyorsan felhívom öket, sajnálom, meg minden, kicsit kések de megyek. a nö erre elröhögi magát. nem kicsit kések, hanem konkrétan huszonnégy órát. hetedike tegnap volt, csókolom, vagy jó reggelt. ahogy tetszik. maradok tisztelettel egy marék faforgács...

erre a blogra

valaki úgy talált rá, hogy azt írta a keresöbe a "köhögéscsillapító+laptop+belefolyt" ezúton is gratulálok. a darwin díj nem véletlen...

CELINE DION - TAKING CHANCES (FIRST SINGLE OF THE NEW ALBUM)

hát ez van

a dolgok állása

szerint, most kivárok. mert lassan, hosszas magammal való küzdelem után eldöntöttem, hogy nem adom fel, és megyek haza mint egy rendes lúzer, hanem szépen összeszorítom a fogam, és elmegyek a nyelviskolába, és megtanulok dánul. áprilisig jelentkezem egy vagy két fotós fösikolára, ha felvesznek maradok, ha nem, hazamegyek, de legalább már tudni fogok dánul. mivel korántsem vagyok biztos magamban, ezért elküldtem pár Londoni filmes ismerösnek pár sor kísértében az életrajzomat, miszerint januártól vagy februártól szívesen mennék oda dolgozni. ha jön válasz, és ott ök, normális pénzért, normális melóra akarnak engem, akkor megyek, ha nem maradok a seggemn, meg megpróbálok valami hétvégi eztra melót szerezni, hogy legyen valami kis pénzem. ez van.