dag 163

százhatvanharmadik nap. megyógyultan, kicsit még köhögve, fázósan - mert ma mindössze 12 fok lesy maximum, de persze én akartam északi országba jönni, kellett nekem Dánia, úgyhogy most aztán csend legyen - szóval jól vagyok. nemsokára megjön Søren, végre lesy egz kis időnk csak dumálni mivel ma az összes Crossing Borders, IISAC és MS student elment Københavnba valami miniszterrel találkozni, mi meg jól itt maradtunk Mako, Simon meg én.
számomra is hihtetlen, de három nap múlva kése este ugyan csak, de akkor is, szóval három nap múlva már az idevágó hírek szerint a katlan szerű Pest utcáit fogom róni... mindössze másfél óra a repülőút, mind az 1300 kilóméterével, és valahogz ez az, amit azthiszem sosem leszek képes megszokni, hogy mintha kis piros cipőm lenne, és csak kimondanám, hipp-hopp, legyek ott, ahol akarok, és már meg is történt, és nem mese, és nem álom, hanem a cudar valóság, meg a hightech furcsda kombinációja.

Eva hagyatéka

Eva - németország - egy hete, amikor itt járt itt felejtett valamit. néhány bacit, és vírust, amik akkor őt, most engem tettek beteggé. a torokfájós részen már túl vagyok, most a köhögős, taknyosodós rész van. ma gondoltam is rá, talán jót tenne, ha kifeküdnék kicsit a finom meleg napsütésbe, D vitamin ugye, de esélyem sem volt, hetek óta folyamatosan esik, és hideg van.
egyébként nem kell aggódni, van lándzsás útifűszirupom, meg panadolom, és majd csak túlélem valahogy az egészet.
egyébként megírtam Evanak, hogy hinnye no, miféle csomagot kaptam tőle, de csak ennyit válaszolt:
"oh. I'm sorry. poor you, but don't care, I'm okay now, and I gave to my sister also. so, hopefully you getting better soon. with love. Eva."
no comment...

sankte Hans

tegnap este hosszas készülődés után Ayman (Chef bácsi) végre összeterelt mindannyiunkat, hogy elinduljunk egy Panjabi étterembe megünnepelni Mako és Simon eljegyzését, majd a tengerparton körbeugráljuk a Sankte Hans napi tüzet, és lerészegedjünk.mármint a lerészegedés csak Ayman tervei között szerepelt, és mivel már délután elkezdett vodka ü sprittal alapozni elég hamar össze is jött neki ez a project. az IPCüből a városba jutás már nehezebben ment, bár az étterem mindössze 10-15 perces kényelmes sétára van, de ő taxit hívott, de mikor a kocsi megérkezett mind a hetünket be akarta passzirozni egy sima passatba, persze a dirver nemet mondott, erre Ayman felháborodott, és hívott egy kisbuszt, amivel már végre elindultunk. az étteremben kicsit talán túl otthonosan érezte magát, mivel megpróbált mindent átrendezni, mondván, a főnök a haverja, néhány vendéget elüldözött, nekünk meg megmondta mit is akarunk enni, mit szeretünk (butter chikent mindenkinek!) majd lassan végre elfárdat, és csak csendben énekelgette a tell me baby, whatís the story című örökzöld egyetlen sorát, amit tud. Mako, Simon, Wintana meg én, megpróbáltunk lelépni időben, hogy még elcsípjük a tábortüzet a tengerparton meg a tüzijétékot, de Ayman addig húzta az időt, míg lemaradtunk mindenről. cserébe Mako becsípett rendesen a cobrasörtől, és egész uton hazafelé Simon hátára kéredzkedett, aki cipelte is becsülettel - mégiscsak nem sokára a férje lesz ugye - meg felváltva akart fagyit enni, és rosszul lenni a rengeteg kajától.
az étterem maga egyébként nem volt nagyon rossz, de a pesten megismert indiai éttermek messze jobbak,még a Bombay express is. eddig nem tudam elképzelni, hogyan lehet elrontani egy sós lassit, vagy a naant, de mostmár tudom. a lassit ne joghurtból, hanem creme freshből kell csinálni, amitől vizezett tejföl íz jön létre, és ccsak dobáljunk bele jégkockákat, meg egy pici sót, hogy pont zavaró legyen, hogy se nem sós, se nem édeskés tejföl íze van, a naant pedig ne nyújtsuk ki teljesen, hanem valami vastag száraz izét kreáljunk belőlle, amit természetszerüleg nem sózunk meg, és a lepkeszegymagokat is felejtsük el, meg a vajat, ami ugye a butter naan elengedheteteln összetevője. cserébe a pakora finom volt, és a mentaszósz meg mangochatni is. persze nem egy korszakalkoto jór tessen itt gondolni, hanem csak siman jóra...
mindenesetre hala Makonak, Simonnak, Wintananak meg Sulejamanak az este elég jól sült el, és jókat dumáltunk miután Ayman elcsnedesedett.
Sankte Hans meg lesz jövőre is... remélhetőleg...

day of suprises

- vendéged jött! -kopogott be ma Juan Carlos. meglepődve néztem fel a szamítógépből. hirtelen alacsony kis sötétbarna emberke ugrott el az ajtó mögül, és fél máasoperc múl múlva már egymást ölelgetve kiabálta, hogy "meglepetés! meglepetés!" annyira megörültem Anilnak (India) hogy szinte el is feledkeztem Juan Carlosról, aki csak csendben, molyogva állt ott, és nézett bennünket. aztan felszaldtunk az emeletre, ahol az egész jelent töviről hegyire megismétlődött, csak most nem én voltam meglepve, hanem Mako, majd megkésőbb Simon. Vacsora közül Anil lelépett, majd a semmiből hirtelen Atiq (Bangladesh) és Arooj (DK- Pakistain) került elő, Atiq még a mosogatásba is beszáált nagy kedvvel, pedig általában csak immel - ámmal csinálta, amikor muszály volt évközben. nem jutott semmi mas az eszembe csak az, ajándék ez a nap, még akkor is, ha reggel annyira esett az eső, hogy amíg a stuff lakastól az iskola 10 méterre sem lévő kapujáig elértem csurom vizes lettem, és egz pocsolyába térdig gázoltam - na jó, csal labszárközépig - és kutyahideg van.

photocompetition

tegnap felhívtam a Henning Larsen alapítványt, hátha már van bármi hír a fotópályázatról, amit március egyig kellett elküldeni. most megnyugtattak. van, de csak augusztus 20-án hirdetnek eredményt - Henning Larsen születésnapján - addig is üljek szépen türelmesen a seggemen, meg számolgassam a bárányokat...

egyébként rohadtul álmos, fárdat idő van. olyan párás hideg, amitől egész nap aludni tudnék, és Greg ugyan váltil állítja, hogy a Midsummernight festen is ilyen idő lesz, sőt, még rosszabb, én azért a lelkem mélyén remélem, hogy addigra csak kisüt a nap, és tényleg lehet élvezni a közel éjfélig tartó világosságot, a hajnali három fél nyég közötti napfelkeltével. olyan jó lenne....

IPC family

vasárnap este, miután mindenki elment, kivéve Axelt, Mayut, Wintatnat és Aroojt ,Makóval és Simonnal nekiláttunk vacsorát főzni, Juan Carlos is velünk tarott, és egészen különlges családias esténk volt. ahogy azóta is minden este, bár ugye vannak változó tényezők, de Simon, Mako, és Juan Carlos az allandó. most valahogy nagyon jó. hihtetelten béke van, tele vagyok tervekkel, és valahogy azt érzem, van helyem a világban, sőt. a helyemen vagyok...

ja és vettem egy bringát Olesyatól 150 DKK volt. szép. sárga. agyváltos. megy mint állat.

vége az elsö résznek

tegnap este még éjszakába, illetve hajnalba nyúlóan beszélgettünk a common roomba. talán sohasem voltunk még ilyen közel egymáshoz. csak ment a yoursong, és mindenkinek ott volt a gombóc a torkában.

10.30 - kor jön Anita, Gertrud meg a takarítós csaj - aki már nem Tip sajnos - hogy megnézzék a szobámat, és átadják az épület másik a stuff számára fentartott részlegébe a kulcsomat. most pakolok. szortírozom az életem, az emlékeimet. nem megy ez nekem....

eljött az óra, eljött a perc

tegnap este megvolt a performance night, hajnali egyig tartott. minden szuperul sikerült, a dalt, amit írtam és Søren zongorázott, és persze ő krealta a kíséretet - imádták, a sketch, amiben rendezőt játszottam, jól sikerült, nem feljetettem el a szövegemet sehol, és Juilen is összeszedte magát estére, szóval most kéne, hogy jöjjön a vége főcím, blog bezár, a Helsingøri mesék ezennek véget értek...
de nem így van. a Helsingøri meséknek koránt sincs vége, ahogy Dániai létem sem fejeződik még be egy jó ideig, ha minden igaz. július 1-ére szól a repülőjegyem és mindössze két hetes villámlátogatást teszek a lángoktól ölelt kis komp-országban, majd visszatérek ide, és hogy aztán mi lesz, még fedje homály kicsit. mindennek megvan a maga ideje. most pl annak, hogy a szépen felújított party-roomban mégegyszer együtt ropjam ezzel az ötvenyolc emberrel a világ harminchárom országából, és mégegyszer megöleljem őket, van akit talán életemben utoljára.

so long, and thanks for all the fish

utolsó napok

a Spring term 2007 a végét járja, napjaink meg vannak számlálva. hétfőn volt utoljára rendes tanítás, tegnap óta kreatív napok vannak, mindenki gőzerővel készül a holnap esti performance nightra, sketchek, dalok, slideshowk, a photography és a self express class kiállításai, Moto és Axel filmjei, Simon animácója, Tom short playe. a borítékok a falon a commonroomban, meg alig alig vannak bennünk üzenetek, de lassan telnek, Eva blogot gyárt a termnek, amibe majd mind irhatunk, és remélem fogunk is.

a tegnapig györnyörű napos idő most kezd hidegre fordulni, esőszag van a levegőben, de most valahogy jólesik, még a megázás is kedvemre lenne. ma délután Kristoffal körbetekertünk Helsingørben, és jó volt, pont mint cc egy hónapja az excursion weeken, és tegnap próbáltam Sørennel a dalt, amit énekelni fogok, és amit én írtam, és izgulok, hogy hogy fog menni. Søren meg annyira biztat, és annyira hisz bennem, hogy olykor zavarba jövök tőle. holnap még végső hajrá, és pénteken, majd délben tessék erősen koncentrálni, és rám gondolni...

nyár, tiszta erőből nyár

pénteken megérkezett Tami és Sasha az előző turnusból, Axel besértődött, és elbujdolkolt, szombaton sokan együtt lementenünk a strandra - voltunk vagy 20 - an, és úsztunk. és napoztunk. és rengeteg beszélgettünk. ma is nagyjából mindenki az északi-tenger rulez programra szavazott, úgyhogy most mindenki barna, és álmos és éhes.

ahogy elnézem, mostanában az egyszavas bejegyzéseket kedvelem, ami azt jelenti, hogy senki nem tud meg szinte semmit a bolgbol, és normális esetben én se fogok elmlékezni egy fél év múlva, hogy mi volt a vajon. de egyelőre még nem mondok semmit, pedig jaj, és de jó lenne belekiabálni a világba egy pár dolgot, jót, meg rosszat, meg mindenfélét, "meg gyermekjátékot, oh boldog fogócska.... "

ma egyébként semmi említésre méltó nem történt, csak úgy vagyok, bele a világba kicsit, ami nem jó, mert nem szeretek csak úgy lenni bele a világba, és azért sem, mert lenne dolgom bőven, csak valahogy jobban esik a kertben feküdni a napon, és a bárányfelhőket lesni, aztán meg éjjel behozni a lemaradást.

közben meg mégis annyi minden történt, ami fontos nekem, és közben kis semmiségek, egy ölelés Sørentől, egy jó beszélgetés tegnapelőtt Juan Carlossal, tegnap pedig Krisoffal, Garba különbékéje, ma esti Contact Group Dinner Runával, Kath tegnap esti félmondata, Markéta öszitesége, és öröme... nem tudom elmondani. nincs rá szavam...

vajon....

...

ma éjjel nem alszom, úgyhogy más se csinálja

two weeks left

két hét van hátra a félévből. az egész úgy repült el, mint egy álom. egy hát tanítás már csak, és az utolsó héten már csak a performance nightra, és a kiállításainkra készülünk, meg nyilván a búcsúra. vannak akik maradnak Dániában, és vannak, akik körbelátogatják a barátokat, meg utazgatnak még egy kicsit. teljesen irreális, hogy máris vége. olyan tisztán emlékszem még az első napra, az első impulzosokra, mintha tegnap lettek volna, vagy öt perccel ezelőtt.

ma egyébként brunch után röpladáztunk, filmet néztünk, majd megint röplabda, és újabb film következett a vacsora után, végül, mivel valaki eltüzelte a tűzrakóban összegyűjtött fát, a ma esti tábortőz (is) elmaradt, és végül a commonroomban begyújtottunk a kandallóba, és Jóbarátokat néztünk egymás ölében fekve. persze a mai napra egészen más terveim voltak, mint ahogyan alakult, de jó volt így is. holnap life stories last session. tehát délután nincsenek óráink, de reggel lesz dráma Sørennel, meg world cinema Kristoffal, és segitek Mariannának megtratani a magyar filmes prezentációt, és rohanok a term-tshirtoket intézni, meg a fél, vagy az egész életem. ez van.