torsdag, august 30, 2007

a munkára

az, hogy rohadtul nehéz, nem kifejezés. estére majd beszkad a hátam. mondtam is ma Davidnek, hogy jó lenne, ha tudna valami kicsit kevésbé megterhelö munkát adni, de csak a fejét rázta, hogy most nincs semmi más. aztán beszéltem a pincérekkel, mert hallottam, náluk van hely, szóval megpróbálom azt, hátha, meg megpróbálok mást is. egyébként én vagyok az egyetlen lány a mosogoatók között, és a fiúk is néha nehezen bírják... mondjuk akkor sem adom fel. ma amikor mentem le a reptéren a vonathoz, hazafelé jövet felnéztem az épületre, és csak annyi jutott eszembe, "akkor is le foglak gyözni."

tirsdag, august 28, 2007

tegnap este

randomszerüen egyszercsa felhívott David olyan fél kilenc felé, hogy akkor ma menjek is már dolgozni, illetve úgymond tréningre. persze Orsival épp az IPCben volt, és hosszú beszélgetést terveztünk Isaoval, szóval végül suttyomban ott aludtam, reggel ötkor felkeltem, elcsíptem a félhatos vonatot, elhoztam a bringámat is egycsapásra, és háromnegyed nyolckor, már a Hiltonban voltam a reptéren úgy, hogy még egy gyors hazarohanásra is jutott idöm.
meló durván ugyanaz mint az IPCben volt a nyáron, csak több. cseréb itt is napi háromszori ingyenkaja jár. elég jó a kantin, szóval panszara semmi okom. kicsit sokat kell cipelni ez minden baj, meghogy nem aludtam ki magam. de mai késik nem múlik.

mandag, august 27, 2007

Magyarországon

az emberek Harry Pottereset játszanak. föleg a wiwen. megvan a Voldemortjuk, akit Tudjuk kinek neveznek, (Magyar Gárda) és félnek, hogy felkerül az égre a sötét jegy (árpádsávos zászló), megy az aranyvérü vs sárvérü háború. már látom is magam elött, hogy Göncz Árpi bácsit elörángatják, ö lesz Dumbeldor, és talán Hujber Feri, Berényi Bandika vagy Viva Kristóf avanzsál Harryvé. bár ha van egy csöpp eszük kimaradnak a poltikából....

COMIKULISSIMUS!
...hátha ez segít...

søndag, august 26, 2007

sokáig

ötletem sem volt, hogy Koppenhága népe hova jár, amikor parkba vágyik, merthogy sokminden van ebben a városban de normális parkkal bizony nincsenek túl jól eleresztve. aztán mikor ideköltöztem megvilágosodtam. megoldás 42, meg az, hogy a bérházak közötti belsö udvarokat nem hagyják parlagon heverni, mint Pesten,nem betonozzák meg le, nem építenek falakat közéjük, hanem szép nagy belsö parkká alakítják öket, kispadokkal, grillsütökkel, játszótérrel, fedett bicikliparkolóval, kis utakkal na és persze kultúráltan megoldott, nem szanaszéjjel hányt szelektív szeméttárolókkal. szóval Koppenhága tele van titkos kis és nagy parkokkal. a szobám ablaka épp egy ilyenre néz. illetve hát konkrétan egy barackfára, amin ott csüngenek a félig-háromnegyedig érett barackok.

üzenet a palackban

rendezni közös dolgainkat végre

j.a.

miért

nem vagyok képes igazán hinni magamban?

fredag, august 24, 2007

rengeteg

minden képes alakulni egy nap alatt is. holnap segitek Gertrudnak a fair traden, vasarnap hazamegyek az IPCbe, hogy beszeljek Rolandoval, de meg az is lehet, hogy szombat este, és talán ott alszom, talán nem, de hát ki tudja. hétfön jön Orsi, és végre megint meg lehet ölelni, meg még annyi minden más. rohan az idöööööö....

belevetem magam

az élet sürüjébe*. ha minden igaz, szpetember másodikán nyílik kiállításom az Ora del Cafe nevü kávézóban itt, Koppenhágában. el sem merem hinni...



*rohanok is printek arait nezni, keretet intezni, meghivok, listak. jajdefontosemberlettem. persze Nils Lund-ot nem felejtem el meghívni.

torsdag, august 23, 2007

ott álltam

a space image kiállitás megnyitóján kicsit elveszve, amikor is egy öregúr mellémlépett, és megkédezte, hogy tetszik a kép. mondtam, hogy nem tudom. nem állítanám, hogy nem tetszik, de inkább érdekes a koncepció, lefotózni a költözködést, mint soul of architecture... nevetett. maga részt vett a pályázaton ugye? szegezte nekem a kérdést. igen. de ez most nem számít feleltem. hova valósi? magyarország. aha... engedje meg, hogy bemutatkozzam. Henning Larsen. oh. feletem. es bemutatkoztam en is. mosolygott, majd megszolalt. legkozelebb válasszon valami olyan témát, amiben könnyü eredetinek lenni. a Louisanát mindenki ismeri. mondta, majd elment. késöbb a websitra feltett képeket nézegettem, amikor is egy nö jött oda hozzám. nem ismer senkit ugye? kérdezte. nem. külföldi vagyok. feletem vicceskedve. ilyen szempontból nagyon is külföldi. értem. mosolygott. lassan beszélgetni kezdtünk, majd egy fiatal férfi is csatlakozott hozzánk. épp a gyöztes képet néztük és halkan megjegyeztem, hogy bizony ez a kép több mint jó, és bizony kicsit irígy vagyok az alkotóra. a pasi elvörödött, majd szerényen vigyorgova megköszönte. Nils Lund. mondta. oh. megint. mondtam halkan. hogyhogy megint? kérdezte Nils. hát az elöbb hasonló csapdába futottam bele, illetve személyesen Mr Larsenbe. Nils nevetett. networkingböl kiváló. most pedig lássuk a te fotóidat. megmutattam neki. ötletes, van szemed. mosolygott, és mélyen a szemebe nézett. kedves vagy, de nem kell udvariaskodnod. mondtam. nem öszinte vagyok tényleg, mi okom lenne hazudni neked. nem tudom. feletem. okés. mondta ö. és mik a terveid itt, Dániában. nagy és híres fotós lenni? megint nevetett. jó ha van valakiben amibício´, csak hidj magadban. igyekszem. és hogy kezdesz neki. egy kávézóban akarok kiállítást csinálni. ügyes. itt az emial címem, hívj meg, ha tudod már mikor lesz. mindenképen szeretném látni, és... ha van kedved, valamikor összefuthatnánk, megnézném a portfóliódat. szuper. mondtam én. síenen vagyok mint József Attila gondoltam. amikor búcsúzáskor a nö bemutatkozott, mint a zsüri elnökének a felesége már meg sem lepödtem. csak vigyorogtam, mint a vadalma...

mandag, august 20, 2007

erre

azért ipcipicikét büszke vagyok. meg föleg boldog, hogy Søren használja, amit csináltam neki.


(a fenti szöveg egy link. katt)

dag 217

eljött az óra, új szabadság
legyözni kételyt, félelmet, mételyt,
magad s mást,
eljött a perc, ami csak téged várt,
út ahol más még sosem járt

søndag, august 19, 2007

headlines

kidobta, megégette, felgyújtotta, kapával fejbevágta, elaltta, éheztette, megkegyelmezett, megalakult, megmentette, fellázad, magyar, nem magyar, kis ország, jobbra húz, kommunista, neonáci, megverték, volt, lesz, van, tünetés, meleg, melegek, tüzijáték, földön, vizen, levegöben, a tvben, a valóságban, a filmben, a mizoban, megcsinláljuk, we shall overcome. ez van.

fredag, august 17, 2007

ma elintéztem

az adókártyámat. azt mondták legkésöbb szerdán meg is kapom postán, és ha meg van, akkor már csak Davidot kell felhívnom, hogy bediktáljam neki az adószámot, meg ilyeneket.
tegnap idöjárást tekintve november volt, ma megint augusztus van, bár ugyanazzal a 18 fokkal. egyébként meg most minden jó...

torsdag, august 16, 2007

utálok

goodbye-t mondani egy közeli barátnak. nem megy. búcsúzkodásban sosem voltam, és sosem leszek jó. nem megy egészen egyszerüen... God only knows... de nem teszem ide mégegyszer. just sem. pedig így van. nagyon is...

mandag, august 13, 2007

folyamatosan

érkeznek az új diákok. kicsit irigy vagyok, mert én most nem maradok már sokat, huszadikán költözöm, és közeben meg valami mérhetetlen boldogság van bennem. szeretek itt lenni, nagyon szeretem az embereket itt, és kicsit itt marad mindíg a lelkem egy kis darabja, és valahogy ők a dán családom, és ez jó.
ma este megint megyek Sørennel Maribobe, már alig várom, és annyi de annyi jó dolog alakul nap mint nap.

søndag, august 12, 2007

mivel

úgytünik félreérthetö vagyok, szóval öntsünk hát tiszta vizet abba a bizonyos pohárba. szóval. még áprilisban, amikor fogalmam sem volt arról milyen lehetöségeim lesznek Dániában felvétliztem egy föiskolára Ålborgba, ahová fel is vettek design&technology szakra. ámde. ahhoz, hogy csak odaköltözzek, és elkezdjem az életemet sok pénz kéne, ami ugye nincs. ígyhát elkezdtem Københavnban munkát keresni, és eldöntöttem, inkább itt próbálom ki magam, és lássuk mire megyek munkával, albérletben, dánt tanulva. az élet egy nagy kaland.
tegnap egyébként végül találtam lakást, Nørrebroban az Elme gade nevü utcában. szép viszonylag nagy szoba, a körülményekhez képest szuper fürdöszoba, és minden tekintetben jó hely, mivel a a buszmegálló egy saroknyira van, és a vasút meg a metro is 5 perc bringút. ezen kívül a környéken egy két utcán belül van olcsó bolt - www.netto.dk - rengeteg coffeshop, meg nagy élet rengeteg egyetemista, emg fiatal mindenenfele. szóval jó lesz. érzem. vagy legalábbis remélem. jónak kell lennie.

fredag, august 10, 2007

van munkám

meg munkaszerzödésem. ma végre valahára sikerült aláírni. szállás ügyben még nem állok ilyen jól, de augusztus 24 ig maradhatok az IPCben, legalábbis Kristof megígérte. a mai megnézett szoba olyan max 5m2 lehet, épp hogy egy ágy, meg egy pici polc elfér benne, meg egy mikroméretü gardrobe, amibe nem vagyok benne biztos, hogy a negyede akár a nyári cuccaimanak is belefér, arról nem is beszélve, hogy tulajdonképen fürdöszoba nincs is, mivel a wc-t hívják fürdöszobának attól, hogy van benne egy zuhanyrózsa. nem vagyok benne biztos, hogy higiéniai elvárásaim minimumának is megfelelne ez a fajta fürdöszoba, mivel három másik emberrel kéne megosztanom... mindenesetre holnap még megyek egy másik helyet megnézni, remélem az jobb lesz.

torsdag, august 09, 2007

azt mondta

az az okos gugli statiszka, hogy a legtöbben azzal a keresöszóval találtak rám, hogy "perverz japán mese mese". mindenesetre elgondolkodtató. a második helyen a "paradicsomos húsgombóc" áll...

különös kegyetlenséggel

egy porszívóval végeztem ki, takarítás során, egy tucat pókot, és egy vérengzö fenevadat, aki nem hagyott aludni már negyedik éjszaka, és a nappalaimat pedig az éjszakai küzdelmek során szerzett csípésnyomok keserítették meg. most vége. remélem a sors kegyes volt hozzájuk, és minden kellemetleneség ellenére, amit okoztak nekem, a porszívó általi halál nem fájt nekik nagyon...

rekkenö meleg

van ma. nem is a meleg, ami rekkenö, hanem inkabb a magas páratartalom, ami földhöz vágja rendesen az embert. Helsingør, 27 fok, de a taft még mindíg tart.

onsdag, august 08, 2007

nem Søren

Søren


(ha már minden postomban leírom a nevét legalább lássátok ki ö...)

ma

valahogy írni most nem annyira van kedvem. kicsit tele van a fejem a mindennapokkal, és mire leírnám már rég nem fontosak. pedig ezer dolog történik, munkaszerzödés csak pénteken lesz meg,giga lakás para ugyan nincs már, van három lehetöség is, de még semmi nincs eldöntve, és azért lógnak a levegöben kicsit a dolgaim. persze Kristof megint jó fej volt, és maradhatok még egy kicsit, amíg a lakás dolgok rendezödnek.
hétfön megint megyek Sørennel Mariboba, hogy a jelemezes föpróbát fotózzam, remélem jó képeket sikerül majd csinálnom, kicsit izgulok miatta, és közben alig várom már, hogy ott legyek megint....
holnap este érkezik Markéta (Csehország) itt fog aludni nálam, aztán vasárnaptól már a saját szobájában. jó lesz újra látni öt is. most megyek, meg rohanok. és lehet, hogy a hét a hátralevö részében megint a csak kép verzió lesz majd. illetve... hát mit tudom én még....

az idö egyébkéntmeglöen jó, napok óta 25 fok fölött a hiaganyszál, és lehet mindennap tengerre menni, meg fürdeni, meg biciklizni, ameddig a lábam bírja.

csak kép

csak kép

tirsdag, august 07, 2007

mandag, august 06, 2007

csak kép

csak kép

God Only Knows - Beach Boys

hát ilyen hangulatom van ma. meg fényes, és bizakodó.

fredag, august 03, 2007

tegnap

Sørennel Mariboban voltam - ami olyan cc 1,5 óra autóút ide - hogy megnézzem, ahogy a Les Miserablest próbálják. jó volt, meg élveztem nagyon a szakadó esö ellenére is, meghát önmagában az, hogy Sørennel végre volt lehetöségem hosszan normálisan dumálni már megérte.
Maribo szépséges klasszikus kisváros, és már elöre örülök, hogy legkésöbb jövö hét végén megint megyek, hogy a kosztümös próbát fotózzam...

onsdag, august 01, 2007

süt a nap

ma végre, csodák csodája kisütött a nap, bár a nagy szürke felhök továbbra is boldogon úszkálnak az égen. kicsit felpörögtek a dolgok körülöttem, amit élvezek, holnap reggel dán teszt - ezzel zárul a kurzus ugye - pénteken megyek Københavnba találkozni a pasival, aki majd a fönököm lesz, meg szerzödést kötni, utána egy német lánnyal talakozom, akivel albérlet keresés közben a neten futottam össze, és most realizáljuk a dolgokat, jövö héten szobákat nézegetek, remélhetöleg minden simán megy majd ezzel is, késöbb, csütörtök este Marketa érkezik, lassan indul az autumn term, alakul a brand new life. holnap pedig Sørennel megyek, és megnézem a próbájukat.